Ha a magányosra
ráront a nagy félelem,
ha egyre fut és fut,
s maga se tudja, hová,
ha mögötte viharok bőgnek,
ha ellene tanú a villám,
ha a barlang kísértetekkel
rémíti őt -

A pécsi Orvosegyetem kórboncnok professzora, Romhányi György arról volt híres a medikusok körében, hogy a boncasztal mellett anekdotákat mondott. Életbölcsesség áradt szavaiból. Rámutatott valamelyikünkre és ezt kérdezte:

Mert urazott bennünket. Néha csak egyszerűen mesternek nevezte a hallgatót. Fütyörészve járt az utcán, az intézetében, csak a boncteremben volt kimért, komoly, sziporkázó elme. A válasz pedig ilyen egyszerűen hangzott:

Aki már az idősebbektől értesült például erről a kérdésről, az jelentkezett!

A végtelenségig lehetne sorolni ezeket a romhányizmusokat. Néha, amikor összefutunk, egykori pécsi hallgatók, akik oly szerencsések vagyunk - akár az egykori SERENDIP király fiai -, hogy ismerhettük a tanár Urat, valaki mindig előjön egy-egy bölcsességével. Nekem is megadatott egy ilyen élmény a sok közül, még pedig jóval később, a 90-es évek elején, amikor lerajzoltam a tanár Urat, a Spiritual Light vázlatfüzetembe. Annyira megérintette őt a portrérajzolás, hogy a következőket mesélte nekem. Mindenekelőtt megkérdezte tőlem:

Váratlanul ért a kérdése. Csak firkálgattam a portréját, fel se mertem nézni a munkából, mélyen belefeledkeztem a rajzolásba és lepleztem zavaromat, pedig már 21 év telt el 1969 óta, amikor félbehagytam orvosi tanulmányaimat. Szóval, látván, hogy nincsen válaszom, szokásához hívenő maga adta meg a választ:

Ezt követően, hosszan nézegette a rajzomat (lásd a mellékletet) és elmesélte előbb saját szívügyének tekintett esetét, tanársegéd korából, majd pedig Serendip király történetét ecsetelte és megmutatta azt a vitorlás hajómodellt, amit egykori hallgatói készítettek számára. A szkúner neve nagy, cirádás betűkkel volt a vitorlás hajóra írva:

De hogy súlya legyen mondandójának, elkérte tőlem a vázlatfüzetet és a portréja hátoldalára odafirkált egy szívet és ráírta a fent említett bölcsességet. Rajzával láttamozta a jól sikerült portrét és hozzáfűzte, hogy őt még soha nem rajzolta le senki. Amikor 1987-ben kiállítottam az Atrium Hyatt Galériában, a frissen elkészített Messiásfigurámat, az Embervártát, felutazott Pécsről, Flerkó Béla anatómus professzor társaságában és ettől kezdve szeretett vendég voltam Romhányi professzor úrnál is, ha Pécsre vitt utam. 1984-től rendszeresen megjelentem Pécsett, a Pécs-Harkány (25 km) országúti futóversenyen, melynek tanulságos története van számomra, és a versenyt követő szauna mindig jól feldobott, mert a versenyt általában Jégtörő Mátyás napján, február végén rendezték. Ez volt a futóidény első országúti versenye.

1987-ben örökre eltávozott a harmadikpécsi professzor barátom, Grastyán Endre (Bandi bá) is, aki a szívén viselte művészi karrieremet. Ő volt az első képvásárlóm. Barátsága nagy megtiszteltetés volt számomra és érthetetlen esemény volt a medikusok számára.

Mindketten lerohantunk a boncterembe, magunkra zártuk az ajtót és odaálltunk a boncasztalhoz. Azt észleltük, hogy a kipreparált szívtájékban ütemesen dobog a halott kisbaba szíve. Hogyan lehetséges ez? A Ringer oldatos tampon (fiziológiás sóoldat) vélhetően elektromosan ingerelte a szív saját ingervezető készülékét, a nodust! Ezt mondta nekem a professzorom:

Soha többé nem találkoztunk a tanár úrral, mert 1990-ben ő is elhajózott a Serendipitynevű szkúneren oda, ahová a király fiai is mentek, hogy kielégítsék apjuk kívánságát. Ő ugyanis azt mondta nekik, hogy aki a legnagyobb ajándékot hozza el neki - miután szerencsésen hazatér, - annak adja majd a királyságát. A királyfiak elindultak szerencsét próbálni, de nem találtak mást, mint csinos feleségeket. A király nagyon megörvendezett szeretett fiai szerencséjén, nem tétovázott és igazságosan elosztotta közöttük a birodalmát. Azóta szállóige lett a kísérletező tudósok körében, hogy a véletlen szerencse része minden tudományos akciónak. Tehát csinálni kell a dolgot és a sors nem fogja cserben hagyni az utazót. A felfedezések zömére a véletlen esemény jellemző. A kémiában is számos példa van arra, hogy egy nem várt felfedezés óriási fejlődést eredményezhet. A biológiában, a neuro-biológiában, az agykutatásban, a biokémiában és számos más tudományágban, a csillagászatban is, a véletlen felfedezések viszik előre a kutatókat.

Louis Pasteur szerint a megfigyelés birodalmában a véletlen csak a felkészült elméknek kedvez!

Egyébként Sri Lanka régies elnevezése a Serendi'b. Az elnevezés egy régi ceyloni mesére utal, amelyet Horace WalpoleA három Serendip herceg című regényében dolgozott fel, tett közkinccsé az irodalomban. A dolog így hangzik, csináljunk valamit, lássuk mi sül ki belőle?

Például a foszfor az első kémiai elem, amelynek felfedezőjét és a felfedezés időpontját is ismerjük. A phosphorus elnevezést a XVII. században általánosan használták a fénylő, világító tulajdonságú anyagokra. Az elemi foszfort egy hamburgi alkimista, Henning Brand fedezte fel 1670 körül, miközben a bölcsek kövét kereste. A vizelet desztillációs maradékának homokkal való hevítésekor viaszszerű, sötétben világító anyagot kapott. Brand kezdetben titkolta, később pedig borsos áron eladta a misztikus anyagelőállításának módszerét. A felfedezés hamarosan közismertté vált Európában és vélhetően így jutott Robert Boyle tudomására, aki 1680-ban újra felfedezte a foszfort, mint a periodikus rendszer egyik elemét. A foszfor elnevezés Brandtól származik. A bölcsek kövét kereső alkimisták korábban évszázadokon át próbálkoztak azzal, hogy a vizeletből valamiféle misztikus anyagot állítsanak elő, de a foszforra nem bukkantak rá. Brandsikere feltehetően azzal magyarázható, hogy homokszem került a gépezetbe: a foszforsókhoz kevert szilícium-dioxidra is szükség volt a sók redukciójához, hogy az elemi foszfor előállíthatóvá válhasson.

Az olasz Ascanio Sobrero 1846-ban rendkívüli erejű robbanóanyagot állított elő: a nitroglicerint. Ez a vegyület ütésre, rázkódásra, vagy hirtelen hevítésre azonnal felrobban. Robbanóereje jóval felülmúlja a puskaporét. Hátrányos tulajdonságai ellenére gyártani kezdték és egész gyárak, vasúti szerelvények repültek a levegőbe miatta. Alfred Nobelsvéd kémikus 1865-ben Stockholm közelében nitroglicerin üzemet alapított és a robbanóanyagok kutatásától a balesetek sem tántorították el. A glicerin-trinitrát megszelídítésére tett kísérleteit 1867-ben a véletlen segítségével siker koronázta: felfedezte a dinamitot.

A nitroglicerin szállításakor a tartályok közé kovaföldet tett, hogy megakadályozza azok összekoccanását. Az egyik edény mégis kilyukadt és a kovaföld felitta a veszélyes folyadékot. Gyorsan kiderült, hogy a plasztikus, jól formálható massza megőrzi a nitroglicerin robbanóerejét, de mégis biztonságosan tárolható és csak iniciátor-ral (valamely kémiai reakciót elindító anyag) robbantható fel. Nobel az oroszZinyintől hallott először a nitroglicerinről. Egyes források szerint azonban Nobel tudatosan kísérletezett és sorra kipróbálta a fűrészport, a cementet és az aktív szenet is, míg rá nem jött, hogy a kovaföld felel meg a céljainak, mert kiváló adszorbeáló anyag. Emellett szól az is, hogy ő hozta létre lőgyapotból és glicerin-trinitrátból a robbanó zselatint.

Az ember, miközben elmélkedik, bizony felrémlik előtte sok apró gyermekkori emlék és ez minden pénzt megér. Most is, miközben felidézek emlékeket, egyből visszaköszön a kaposvári suli, a srácok és az, hogy Sitya vagyok, a suliválogatott focikapusa.

Művészként természetes, hogy a színek felfedezése érdekel. Perkin, egy fiatal, 18 éves vegyész eredetileg kinint akart készíteni oxidációs reakcióval. Kísérletei során anilin-szulfátot oxidált kálium-dikromáttal és ragacsos, barna anyag keletkezett. Amikor a kémcsövet alkohollal kezdte kimosni, bíborszínű oldatot nyert. Ennek az anilinbíbornaka vizes oldata megfestette a selymet, a gyapjút és a pamutot. Perkin szabadalmaztatta az eljárást és édesapja segítségével gyártani kezdte a festéket. Az anilinbíbor felfedezése azért is a véletlen műve, mert a fiatal Perkin kőszén kátrányból előállított, szennyezett anilint használt, mely orto- és parametil anilint is tartalmazott. A nitro-benzolból nyert tiszta anilin oxidációja során sosem képződött volna anilinbíbor.

A ludwigshafeni Badische Anilin und Sodafabrik (BASF) festékgyárban naftalint reagáltattak kénsavval, amikor a forró reakcióelegybe merített hőmérő eltört. A higany belejutott a reaktorba. A reakcióban hirtelenül és váratlanul fehér kristályos anyag, ftálsav képződött. Mint utóbb kiderült, a naftalin oxidációját a higany-szulfát katalizálja. Tehát a véletlen baleset derített fényt arra a lehetőségre, amelynek köszönhetően az olcsóbb indigószintézist - amit már régen szerettek volna megvalósítani,- végre az indiai eredetű, drágán előállítható, növényi eredetű, természetes indigó színezék gyártásával kiválthattak. Ezáltal a drága, növényi indigó termelése egyre inkább háttérbe szorult. Persze, azt tudták már korábban is, hogy a ftálsav, a mesterséges szintézis kiinduló anyagán keresztül lehet indigót előállítani, de a ftálsav előállítása is drága volt. A véletlen felfedezés kellett a dolgok megváltoztatásához.

Adolf Baeyer 1872-ben a fenol és a formalin reakcióját vizsgálva azt tapasztalta, hogy nagy mennyiségű gyantaszerű anyag képződik. Őt az elsődlegesen keletkező kristályos anyaghalmaz érdekelte és a melléktermékkel, amely csak beszennyezte, eltömítette a készüléket, nem törődött, nem foglalkoztatta, hogy azzal is lehetne kezdeni valamit. Egy amerikai vegyész ellenben, L. H. Baekeland 1909-ben felfedezte, hogy a zavaró anyagból olyan műanyag (műgyanta) készíthető, amely hőre keményedik. Bakelitnek (szerintem a saját nevéből kreálta) nevezte el az anyagot és azóta is ez az egyik lekeresettebb műanyag. A legtöbb célra fel lehet használni, belőle lehet jól felépíteni a műanyagipart. Baeyer pedig bosszankodhatott, hogy elnézte a mellékterméket és lemaradt egy olyan felfedezésről, ami eredetileg az ő laboratóriumában jelent meg.

A teflon felfedezésének története is a véletlen eredménye. A modern háztartások elképzelhetetlenek teflonnal bevont edények nélkül. R.J. Plunkett amerikai kémikus1938-ban az etilén fluor származékával, a tetrafluor-etilénnel kísérletezett. A gáz halmazállapotú vegyületből eredetileg valamilyen új származékot akart előállítani. Egy napon észrevette, hogy a tetrafluor-etilénből fehér por képződött. Plunkett feltételezte, hogy polimerizáció történt és ezt be is bizonyította. A polimer kémiailag igen csak ellenállónak bizonyult és hőálló tulajdonsága miatt az atombomba gyártásához használták fel. Majd később a második világháború után hozták nyilvánosságra a teflonnal kapcsolatos kísérleti eredményeket és kezdték szélesebb körben is alkalmazni a hőálló műanyagot. A teflon név alatt ma olyan műanyag áll a rendelkezésünkre, amit az elektronika, az űrkutatás és az orvostudomány, valamint a háziasszonyok konyhája, egyaránt sikerrel alkalmazhat.

Visszakanyarodva a művészember alkotó műhelyéhez azt lehet kijelenteni, hogy a véletlen felfedezések, az én esetemben, pl. az irányítottan csurgatott festő technika, vagy a firkálás rétegrajzolatai és a palimpcesztus (a felülírás) technikája, a térábrázolás 3D - jellegű kísérlete, Lajos Tamás professzor Úr ösztönzésére, sokban közrejátszik abban, hogy tudatosan vegyem birtokba a koincidencia jelenségét. Művészeti expedícióim során olyan élmények értek és fognak mindig is érni, amelyeket a műterem négy fala között alkotva, sosem tapasztalhatok. Például a futás közbeni légzés keltette nyugalom és tisztánlátás a respiratorizmus stílusát fejleszti ki általam. Ettől a könnyedségtől lehet esélyem a tér sajátos dimenzióinak megjelenítésére. Bizonyos vagyok abban, hogy nem érdemtelenül pottyannak az ölembe azok az ötletek, amelyeket a művészetterápiás módszerem kidolgozása során, saját kreativitásom fejlesztését szolgálják. Hálás vagyok pécsi medikus éveimnek, a romhányizmus kreatív megismerésének. Sikeremnek az a titka, hogy jó megfigyelő vagyok, hogy felismerem a jelenségek közötti összefüggéseket és képes vagyok elemezni ezeket. Sőt, egyenesen a képi értelmezésben lelem legnagyobb örömömet. Szeretek belemagyarázni szimbólumokat és archetípusokat sűrű szövésű firkáimba. Ha ez nem elégít ki, szívesen írok, és írásban elemzek. Szívesen elemzem magamat, mintha önarcképet néznék egy víztükörben. Majd el tudom engedni az egészet, hogy mindent elölről kezdve, ismételjek, ismételjek, sorozatokat alkotva. Szakmai felkészültségemet egyetemi éveim alatt alapoztam meg olyan tanárok mellet, mint akiket ebben az esszémben, hálás szívvel soroltam fel. Ebben a pillanatban - elfog egy jóérzés - hogy telefonon felhívjam Verácskát, aki nagyon megörvend jelentkezésemnek, és azt mondja, hogy napok óta az járt az eszében, vajon mi lehet a Simonnal, vagy Lacival, vagy azzal, akit bárhogyan is hívnak, aki neki igen jó barátja. Flerkó tanár Úr özvegye Verácska. Mint tudjuk, a tanítványok számára - a hypokrátészi eskü fogadalma szerint, - erkölcsi kötelezettség törődni mesterük szeretteivel.Tervezem én is, hogy meglátogatni pécsi barátaimat. Így felkeresem majd Verácskát és Aknai Tamást is, akik szinte egymás mellett laknak, a József- és a Megye utcában. Az Anna utca tőszomszédságában, ahol Bari Ilonka néni lakik. Jelenleg ő a soros pécsi tüke, hisz élete több mint, egy évszázadot ölel át. Unokáimmal is találkozni fogok és Gittával a Pálosok temploma oldalában. Barátok várnak az állomáson. Nyílván viszek magammal futószerkót is, hogy a magaslati úton és a Mecseken, a Havi hegy környékén kocogjak, hogy a város meredek lejtőin (lefelé is) fussak egy jót. Benézek Kosári Aurél galériájába az egykor Búza téren és felkeresem Csontváryt a Sétatéren. Döntés kérdése, hogy még ki mindenkit látogatok meg. Nagyon szeretek Pécs utcáin ődöngeni csak úgy, céltalanul. Egykori ittlétem nyomait idézem fel, úton-útfélen. Meghatározó éveket töltöttem Pécsett és egyáltalán nem mindegy, hogyan dolgozom fel emlékeimet. Az önmagammal való találkozást számomra a spirituális futás segíti elő. A respirácionizmusnak nevezett firka technikám és persze, a műalkotások létrehozása is nélkülözhetetlen elemei művészi gyakorlatomnak. Emberként vagyok fenyegetve a széthullással, a megsemmisüléssel, a halállal, mint életem szerves velejáróival. Amikor pedig maradandót alkotok, művészi nyomot hagyok, megidézem Hermész figuráját, azt a mitológiai személyt, aki a küszöb őre! Ő az istenek hírnöke. ő viszi az üzenetet az élők és a holtak világa között Tehát ő az, aki képes átlépni az idő- és a térhatárokat. Igazi időutazó jelkép Hermész. Amikor Rómában, a katakombák falára vésve megláttam őt, klasszikus ábrázolásban, báránnyal a nyakában, Jézus előhírnökével találkoztam. A művészek és a tolvajok védelmezőjével. A nagy kópéval. A legkisebb Zeusz ivadékkal, aki olyan, mint a görögök Zorbája. Így lett ő a határkő, a záróvonal, a küszöb, a határhegy, a hármasság, a mindent egymástól elválasztó létezés álcája. A maszkot viselő ábrázat hordozója Hermész. Az emberi lény saját arcának, az Isten képmásának hamisítatlan tulajdonságával áldott ember önmagával való találkozását hívja életre minden jó tükör, melyet Hermész tart elénk. Minden felület, ahol láthatóvá lesz maga az ősjelenség, valami módon Hermész varázslata, már ha a mitológia felől nézem.

Isten saját hasonlatosságára teremtette Ádámot és saját képmását vetítette Ádám arcára. Tehát, amikor a tükörbe nézünk, valódi ősjelenség néz vissza ránk. Első pillanatban azt sem tudjuk, hogy kit látunk? Zavarba jövünk a látványtól. Szemet hunyunk előbb, becsukott szemünkkel nézzük magunkat, mert a szemünk káprázik, képzeletünk sziporkázik. Majd ismét rácsodálkozunk arcunkra és beazonosítjuk magunkat, hogy akit a tükörben látunk, az saját képmásunk, az mi magunk vagyunk. Amikor viszont egy másik emberre nézünk, szeretettel megnyugszik elménk, bonyolult érzelmeink elnyomják a felgerjedt ősjelenséget.

Ezekkel az észrevételekkel lehet magyarázni a karikatúra népszerűségét. Az emberek ilyen és hasonló okok miatt hajlandók utcai portrérajzolóknak kiszolgáltatni arcukat. Az újabb kori művészettörténet nagy korszakainak jeles művészei is ugyanezért kaptak portré megrendeléseket. Leonardo da Vinci elhíresült portréjának, a rejtélyesen mosolygó Mona Lisának is éppen ilyen okok miatt oly titokzatos az üzenete. Mintha maga Leonardo is egy herceg lenne, aki apja keresésére indult, akit jó sorsa elküldött szerencsét próbálni és ő valami egészen mással tért haza. Letette az emberiség asztalára, pl. a Torinoi lepel rejtélyét. Nyílván, egyelőre csak bátor feltételezés az, hogy Leonardo mesteri alkotása lenne a világ legtitokzatosabb vászna. Az ember játszik, kísérletezik és belebotlik valami meglepően újszerű jelenségbe. Ha szerencséje van, képes megismételni a véletlen esemény sorozatot, és le tudja írni az egymást követő lépéseket, hogy mi történik, ha ezt meg ezt a dolgot műveli!

A teremtés hatodik napján Lucifer egyszerűen fellázadt! Pedig ő volt a teremtő Istenkedvenc kerubja, a tizenkét arkangyal közül a legkedvesebb. Ő volt a Hajnal fia, más néven Hélél-ben Sáhár, aki magától a hajdan büszke Vénusbolygótólkapta héber nevét. Vénus éppoly ostobán dacolt a felkelő Nappal, mint ahogy Lucifer a hatalmas Istennel!Szóval, a héber mítoszokleírása szerint,Szamáel(héber jelentése Isten mérge) gőgösen járkált azÉdenbencsillogó ruhában, ékszerekkel ékesítve és olyan lángoló fényt sugárzott a teste, mintha maga lenne az Esthajnal csillag. A legtisztább színaranyba foglalt számtalan topáz, rubint, smaragd, gyémánt, berill, enín, jáspis, zafír, karbunkulus sziporkázott a Hajnal fiának fényes öltözékén. Isten minden népek őrzőjének nevezte ki őt, és méltó hatalommal ruházta fel, hogy jó pásztora legyen (juhainak) a kezére bízott népeknek. Az idők kezdetén szerényen és tisztelettudóan viselkedett Isten jelenlétében Szamáel. Hamarosan - mivel lelke mélyén benne rejlett az ellentmondás ördöge, - elhatalmasodott rajta a féktelen gőg, a sárga irigység és a féltékenység mérge Főleg az Úr háta mögött érzett arra kényszert, hogy zúgolódva fellázadjon. Különösen akkor kezdett a fejébe szállni dicsősége, miután Isten tájékoztatta arkangyalait jövőbéli terveiről. Bemutatta előttük Ádámot, akit - habár esendő emberi lény volt, - mégis olyan hatalommal ruházott fel, hogy képes legyen ellenállni akár az ördög kísértéseinek is (pedig az ördög még csak rejtve létezett)! Majd bemutatta nekik Jézust, egyetlen fiat, akit az ember ivadékai megölnek majd, de Ő dicsőséggel feltámad a holtak közül és uralkodni fog Égen - földön, (még a kerubok fölött is!) Ez már túl sok volt Lucifernek! Fellázadt a benne eluralkodó féltékenység, irigység és gőg miatt. Kiváltképp Ádámra volt féltékeny és nem teljesítette Isten parancsait, nem akart hódolni a nála kisebbnek.

Nekem olyan Isten nem kell, aki a gyenge embernek hatalmat ad a kerubok fölött! -üvöltötte magából kikelve Lucifer -, aki saját fiat is feláldozza az esendő emberért - folytatta acsarkodva, ördögi mivoltát feltárva Lucifer! - Az ilyen Isten gyenge kezű! Bezzeg én erős vezér vagyok, hiszen minden népek őrzőjének kijáró hatalom rendelkezem! Majd megmutatom! Felszállok a felhők és a csillagok fölé, és trónusra ülök a Cefónon, a Gyülekezet hegyén és egyenlő leszek az Istennel!

Amikor Isten meghallotta ezeket és látta kedvenc kerubja nagyravágyását, féltékenységét gőgjét, irigységét és megérezte benne az elhatalmasodó Sátán (a Sötétség fejedelme) gyűlöletkeltő jelenlétét, kíméletlenül alávetette Lucifert az Édenből és száműzte őt a földi világba. Onnan pedig a Seolba (ez a pokol héber neve). Lucifer előbb fényes öltözékű Hajnal fiaként kezdte pályafutását, hogy végezetül gonosz lelkületű, ördögi démonkéntSátán (jelentéseellenség) legyen belőle.Dicstelen alázuhanása közben úgy fénylett előbb, mint egy hullócsillag, mely kihunyva még felvillan utoljára, hogy megsemmisülve hamuként omoljon alá és keveredjen össze a föld porával.

Nem unsz kivetetten, szüntelen ördögöt játszva, dühtől elvakultan kószálni - mint gonoszlélek - a pokol feneketlen veremének mélyfekete homályában? (Ezsaiás 14, 12-15, Ezékiel 28, 11-19.)

Amikor elképzelem, hogy milyen lehetett sakkozás közben a Sátán, lelki szemeim előtt csak egyszegény ördög jelenik meg (ember képében), aki mindig kap egy utolsó esélyt Istentől. Sakkozni szintén a Jóisten kezdett kerubjaival, hogy múlassa a nem létező időt. A játékotis Ő találta fel az ember számára, hogy fejlessze Ádám fiainak kreativitását. A sakk királyi játék volt Isten napfényes elméjében és állandó sakkpartnerének Lucifertválasztotta. Miután megtörtént a bástya üti futót állás és sakk matt helyzetbe került az ördög, a haragos Isten átengedte (sakkkészletét) a játékot az embernek és meghozta azt az áldozatot, (dönteni még neki is nehéz!), hogy többé nem sakkozik a kerubokkal. A Bibliában nincs arra utalás, hogy Isten sakkozott volna.

Paradicsomi kertet ültetett az Édenben,napkelet felől és mindenféle fát növesztett benne. A fák gyümölcsei olyanok voltak, mint arany fényben lángolva ragyogó gyémánt ékszerek. A paradicsomi fák között magasodtak a jó és a rossz tudásának fái is. Isten határozottan tiltotta, hogy az ember (Ádám és Éva) az Éden összes fájáról szabadon szedjen gyümölcsöt, Megtiltotta nekik, hogy vegyenek a jó és a rossz tudásának fáiról!

Művészi képzeletemben ördögi játszmakéntjelenik meg az emberi játszma sakkozó változata. Arra a belátásra jutok, hogy a pszichoszomatikus tünet együttes, mint az ember egyik játékszenvedélye, tartja függésben azt, akiben erre hajlam mutatkozik. Az Isten nem kockajátékos, és nem függő természetű. Ha lemondott a sakkozás öröméről, mert annyira csalódott teremtményében, Luciferarkangyalban, akkor ennek az elengedésnek más oka van. Az ember függő természetére jellemző attitűd az, hogy többé gondolni se akarjon szenvedélyeire, függő hajlama okozta gondolataira, cselekedeteire, érzelmeire. Átesik a ló másik oldalára, nehogy visszaessen szenvedélyei veremébe, melyet direkt önmagának ásott. Mindazonáltal titok övezi a Jóisten minden alkotói jótéteményét a játék, a sport, a művészet, a tudomány és sok más izgalmat keltő dolog területén. Ha a szenvedélyre gondolok, mint betegségre és a művészetre tekintek, mint kivezető útra feltételezem, hogy a játék lehet mindezek közös alapja. Léteznie kell valaminek, amit ősi emberi játszmának lehet nevezni és akkor máris az ördögi játszmát elemzem.

Vajon Leonardo említett titokzatos mosolyú portréja és ennek feltételezett üzenete nem azonosítható-e azzal a titokzatossággal, ami Isten teremtői géniuszát övezi?

Mintha a démoni gonoszlélek változtatná megszállottá az alkotó embert, akit teljesen a hatalmába tart kielégíthetetlen vágya és olthatatlan játék szenvedélye. Isten átengedi a játékot (a szenvedély örömforrását) annak az emberi lénynek, akiben éppúgy csalódott, mint Luciferben. Micsoda fantáziakép tárul fel előttem!

Ádámot és Lucifert is kirekeszti Isten az édeni anyaméhből, hogy a materiális világban, marginális helyzetbe taszítottan egymás játszótársai legyenek.

Milyen pszichodrámai helyzet! Büntetésből hozott döntést az Isten, méghozzá végleges döntést! Szóval, ha feltételezem, hogy az ember betegség állapota az emberi játszma, szervesen kapcsolódik az ördögi játszmával, akkor azt veszem észre, hogy az ördög száműzött helyzete a Seol poklában és örökös földi jelenléte nem más, mint az eljátszott bizalom logikus következménye. Ennek egyik tünete az ismétlődő emberi balsors képzete, mely minden esetben önsorsrontásából fakadó kilátástalanságban és depressziós viselkedésben érhető tetten. A másik tünete a megszállottságra való hajlam.

Hogy pán síppal, sámán dobbal, csörgővel és nádi hegedűvel kelt zűr-zavart?

Már kisgyerekként azt hallottam, hogy aki falra festi az ördögöt, annak az meg fog jelenni. Ma is ez történik, mert ha róla van szó, ő jönni fog, ő nagyon készséges. A gonoszlélek nem változik. Ez való igaz!

Azt mondják a bölcsek, hogy fel tudja ölteni a tisztes polgárok alakját, de ha vendégségbe érkezik, sosem ültetik a főhelyre. Erről lehet felismerni az ördögöt. Megjátssza az alázatost, aki nem pályázik díszhelyre. Ha láttad a sárkány arcát - akit lehet ördöggel azonosítani, - és túlélted a látványt, túltetted magad a megszületés traumáján. Eztjáték közben is fel lehet idézni, ha fejleszteni szeretném kreativitásomat. A traumán való munka éppen olyasmi, mint amilyen a serendipity.

Az ember túl szeretne jutni valamin, például a mindenkori játékszenvedélyén, és mit talál? Művész létére józan élet birtokosa lesz! Az ősi emberi játszmát képes lesz elválasztani a cseles ördögi játszmától, hogy újra elsajátíthassa a tiszta játék képességét. Felnőttként lesz képes a homo ludens lényének kibontakozását gyermeki tisztasággal ábrázolni. Elrontani valamit, kockázatos dolog. Megjavítani az elrontott játékot, lélekemelő élmény.

Mester, használd összes érzékszervedet, amikor az igen tiszteletre méltó halott szól hozzád! Egész élete hever a boncasztalon. Ha figyelmesen szemléled őt,

Csorba-Simon László

Serendip király fiai