Vass Norbert

Egy vádirat margójára

Tarantino és a hongkongi film

John Waters mondotta egyszer, hogy ízléstelenségből katedrálist építeni a harmónia legmagasabb foka. Quentin Tarantino korunk egyik legnagyobb katedrálisépítője. Stílusa eklektikus: filmjeinek tégláit a klasszikus film noirból, a low budget B-filmek kliséiből, a hongkongi heroic bloodshed vérgőzös lövedékorgiáiból, a spagettiwesternek gonosz és jó karakterzsánereiből, a blaxplotation fekete gettónyelvezetéből hordta össze a kaliforniai mester. Kötőanyagként pedig korunk popkultúráját használja. Csakhogy az így emelt gyöngyvászon-erődök még nem számíthatnak automatikusan a műemlékvédelemre. Descartes-tal szólva a kiterjedt (térben megnyilvánuló) szubsztanciát a gondolkodó szubsztancia, az Elme teszi teljessé. Hogy bizonyítást nyerjen fentebb említett eklektika: Tarantino - többek között Jean Luc Godard-nak, Chow Yuen Fatnak és Jean Pierre Melville-nek ajálja filmjét, mint arra inspirálólag ható művészeknek. A mérhetetlen filmes nyersanyagot QT saját élményanyaga, filmről való sajátos gondolkodása rakja össze, a heterogén bontott-tégla kupacból márványtemplomot varázsolva. Mielőtt eltévedünk a metaforák erdejében térjünk rá a Reservoir Dogsra, (Kutyaszorítóban) amivel Tarantino a gyöngyvásznon debütált.

Who the fuck is Toby?

Hat fekete öltönyös férfi, egy tisztességben megöregedett grizzly-papa (aki olyan "mint a Szent, a Fantasy Fourból") és egy susogós melegítőben feszítő, betonon szédülő "csinicsávó" üli körbe a kávézó asztalát. Madonna Like a Virginjének helyes interpretációjáról diskurálnak fennkölt stílben, majd áttérnek a borravalóadás szociológiai és etikai-erkölcsi viszonylataira is. Heves vitájukat időnként megszakítja az öreg medve morranása, aki egy régi noteszt lapozgat: "Ki lehet az a Toby?" A kameránál csak mi nézők vagyunk nagyobb zavarban, mibe is csöppentünk. Aztán Joe-maci rendezi a számlát, mindnyájan elhagyják a bárt és a bekúszó zenével harmonizálva napszenyában iszonyatlazán lépnek az utcára. Feel the sunshine.
Eddig a pre-credit sequence, és az utána következő főcím - ha lehet - még jobban összezavarja a gyanútlan nézősereget: Reservoir Dogs?! Miféle raktár? Miféle kutyák? - ugyan már. Fiatal rendezőnk történetének fonala lassan bomlik le miképpen a dúsított urán, de kérdéseinkre rendre megérkeznek a válaszok. Csak épp arra nem, hogy "Who the fuck is Toby?" Toby Wong? Toby Chung? Tán egyszer a folyamatosan táguló Tarantinoverzum megfelel erre az ősrobbanáskor megfogalmazott kérdésre is.
És tovább a film: K-Billy-zene, elsötétedés, ékszerrablás. Csak épp utóbbit nem látjuk. Látjuk viszont, amint Mr. Orange (Tim Roth) épp önnön vérével vaxolja a fehér bőrülést és a haslövés okozta éktelen kínok közepette Mr. White (Harvey Keitel) kezét szorongatva hörög a hátsó ülésen. (Tarantino vérrel vakolja katedrálisát.)
És mi még mindig nem tudunk semmit az egész társaságról, akik közül néhányan megérkeznek a raktárhoz. Reservoir kipipálva. Kézikamera kíséri a lőtt sebtől vérzőt. Gyéren neonnal világított zöldes világba lépünk, ahonnan csak a flashbackek történetmorzsái engednek ki, megajándékozva a klausztrofób tér megnyitásával. Ezen felül csupán Mr. Blonde (Michael Madsen) juttat minket levegőhöz, bár ezt is öncélúan teszi mindkét esetben.
Sorra érkeznek a rejtekhelyre a bandatagok. Merthogy egy bűnszövetkezetről lenne szó kérném szépen, kik a Joe Cabot (Lawrence Tierney) bandavezér megkomponálta akciót hivatottak végrehajtani. Mr. Blue-t (Eddie Bunker) például az akció előtti kávézgatás alkalmával látjuk utoljára, és Mr. Brown ( maga Tarantino) sem tér vissza a rejtekhelyre. Megjön viszont a zaklatott Mr. Pink, (Steve Buscemi) aki úgy érzi: valami bűzlik. Alighanem beépített zsaru van közöttük.

Az undercover-lét pszichológiája

Ringo Lam 1987-es City on fire (Lángoló város) című filmjében is egy beépített rendőr történetét beszéli el. Ko Chow (Chow Youn Fat) nagybátyja is rendőr, Lau felügyelő. (Yuen Sun) Ő veszi rá arra, hogy még mielőtt elvenné menyasszonyát a szép Houngot (Carrie Ng) szálljon be egy akcióba: fegyverkereskedőnek álcázva épüljön be egy triádba, hogy aztán belülről eljuttatva az infókat a rendőrségnek, lebuktassa a bűnszövetkezet vezérét, az ojabunt, ahogy arrafelé hívják. A B-film-tipikus látványos őrlődés után Ko Chow halasztja a lagzit és bólint az undercover-létre. Houng - ugyancsak dramaturgiai tipikussággal - durcás lesz, hogy később megbékéljen, a kaput nyitva ezzel a leselkedő happy end előtt.
A következő probléma ott adódik a történetben, hogy a beépített zsaru összehaverkodik a rendőrgyilkos Fuval. (Danny Lee) Ám egyre szorosabb barátságuknak immár ez szakmai összeférhetetlenség sem lehet akadálya. Ko Chow a rendőrökkel folytatott tűzpárbajban - hogy megmentse Fu életét - lelő egy fakabátot. Azután autós üldözés, majd megérkezés a raktárba. Lőtt seb, raktárhelyiség: Deja vu. Még az is stimmel, ahogy az ojabun / Joe Cabot rámutat: a patkány nem lehet más, mint Ko Chow / Mr. Orange. Utána mexican standoff. Lövések dördülnek. A négyzetméterre meghatározott mortalitási ráta az egekben. A barátok (Ko Chow - Fu valamint Mr. Orange - Mr. White) egymás karjaiban. Haláltusa, vallomás: "I'm a cop." Lelkekben dúló vérzivatar.
És innentől ismét elválik a két történet: Tarantino Mr. White-ja sírva Orange szemei közé lő a .45-össel, majd őt paszírozzák péppé a rendőrök lövedékei. Lamnál Ko Chow szelíden kilehelve lelkét az Elíziumi búzamezőkre költözik át, míg Fu-t elrángatják a zsernyákok. Arra a kérdésre tehát, hogy létezik-e kutya-macska barátság Lam igennel felel. Tarantino lövedéke pediglen a nemleges álláspont felé tendál.

Ringo Lam egy napilapban olvasott arról a bizarr ékszerrablásról, melyről a rendőrség mintha tudott volna, és nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. A rablókat természetesen elfogták, Lam jobban utánajárt az esetnek, és úgy vélte, az elkövetőket csakis beépített rendőr leplezhette le. Ebből született hát a primér forgatókönyv. Persze Lamnak esze ágában sem volt realisztikusan elbeszélni a történteket. Sokkal izgalmasabbnak tűnt számára a csalihal-szerep kiszolgáltatottságának bemutatása. A gyémántrablás ürügyén a beépült zsaru és a maffiózó rövid, tragikus barátságának ábrázolására helyezte a hangsúlyt. A film Hong Kongban siker lett: a közönség kegyei mellett a filmszakmát is meggyőzte. Lam kapta a Hong Kong Film Awards rendezői fődíját, Chow Youn Fatnak pedig a legjobb férfi alakítás trófeáját ítélték oda.

A vád: plágium

Láthattuk a két film cselekményének hasonlóságát és nyilvánvaló, hogy Tarantino ismerte a hongkongi mozit. (Bár ezt sokáig tagadta.) Ennek ellenére túlzónak gondolom annak a Mike White radikalizmusát. Nevezett ifjonc ugyanis - a digitális vágás demokratizálódása jegyében - a két film jeleneteit egymás mellé illesztő szkeccsfilmet készített. Anyagát az 1992-es New York Underground Film Festen azzal a szándékkal mutatta be, hogy bebizonyítsa: Tarantino szemrebbenés nélkül lop és más (kamera-töltő)tollával ékeskedik.
Véleményem szerint egyszerűen arról van szó, hogy a '80-as évek második felét a videotéka pultjának belső oldalán töltő, (QT korábbi munkahelyét ld. A Tiszta románc című Tony Scott opuszban) naphosszat filmeket habzsoló mániákus eljátszott a gondolattal: vajh mi történhet egy afféle külvárosi raktárépületben? Hongkongi vérbosszúfilmeken, és külvárosi leszámolásokon szocializálódott fantáziája pedig azt a képet égeti elméjébe, hogy az efféle helyeken bizonyára ékszerrabló-bandák adnak egymásnak akció utáni randevúkat, exsittes-pszichopata mackók pedig "Can You hear me?"-ket kiabálnak levágott rendőrfülekbe. Továbbá bizonyára ólommentessel öntöznek megkötözött zsernyákokat, miután dzsentlemen módjára habtestük körül táncpartner gyanánt megtáncoltatták a benzineskannát valami reménytelen melodi-pop nóta taktusaira. Aztán a vég persze a mexikói nincs-kiút felállás, hogy Mr. Pink a gyémántokkal elégedetten a rendőrök gyűrűjébe sasszézzon. A végét meg már ismerjük.
Tom Stoppard a Hamlet két udvaroncáról: Rosencrantzról és Guildensternről írt egy drámát, melyben az ő szemszögükből mutatja be a dán királyi udvart, James Joyce Ulyssesében egy mozdulatból idézi vissza az Odüsszeia cselekményét. Továbbgondolnak, részből egészet alkotnak. Ezt tette Tarantino is: felhasználta Ringo Lam nyersanyagát, és még számtalan olyan forrást, aminek még "májkwájtok" sem akadnak a nyomára, de ezeket saját cérnájával, - a géppuskanyelvű, feketelelkű - filmrajongó cérnájával öltötte össze, így alkotva egy posztmodern köpönyeget, melyet még tán Gogol is megirigyelne.
Tarantino ötvenezer dollárért adta el a Tiszta Románc forgatókönyvét, és ebből a pénzből fekete-fehérre szerette volna leforgatni első filmjét, a Kutyaszorítóbant. Elhagyja a tékát, és egy produceriroda alkalmazásába kerül, ahol megismeri későbbi állandó társát Lawrence Bendert. Őt egy színészképző-kurzuson ismeri meg, amit Harvey Keitel feleségének egyik barátja vezet. Hollywood és az ő útvesztői. Nos így jut el a forgatókönyv a későbbi Mr. White-hoz. Keitel szerez pénzt, kipótolja a foghíjas szereplőgárdát és elintézi, hogy próbaforgatást tarthassanak a Sundance Intézetben.
Az eredményt ismerjük: a Sundance-en sikert arat a film, persze a mítoszhoz hozzátartozik az első vetítésen összeégett kópia is. A tény, hogy Keitel beleugrott a projektbe, producerként pedig Richard Gladstein lépett be, nagyban megemelte a film elkészültének esélyeit. Ám ettől még kétségtelen, hogy a forgatókönyv a nyilvánvaló a pénztelenségből próbált erényt kovácsolni. Ez magyarázza az elkészült mozi karcosságát és kamaradarab-jellegét is. A raktárépületet nyugodtan értelmezzük színpadnak, hisz ezen a pódiumon zajlik le az egész dráma: a rosszfiúk feszt itt szimatolnak és a téglát keresik. Apropó szimatolás: avagy megfejtettük a cím második szavát is.
QT rendkívül jól beszéli a film formanyelvét. A színházi miliőből csak a flashback-jei ragadnak ki bennünket, de ezek sem öncélúak. Neveztessenek ezennel anti-Erfermdungseffekteknek, melyek ahelyett, hogy elvonnák figyelmünket a cselekményről, inkább abban segítenek, hogy egyre mélyebben beleássuk magunkat aszüzsébe, válaszokat kapjunk a miértekre.
Ezzel szemben Lam a jó öreg lineáris struktúrát választotta nagyvárosi gengszerrománca vázául. A linearitás hibája, hogy idővel lehullnak az álarcok, és ismertté válnak előttünk az egyes karakterek motivációi. Tarantino nem esik ebbe a csapdába, nála a raktári kutyákkal együtt szimatolunk mi magunk is. Végig leköt a bizonytalanság, hisz a tarantinoi tükrön keresztül csak homályosan láthatunk.
Fontos kitérni a "női vonalra" is. Tarantino filmjében ugyanis egyetlen nő tűnik fel: a középkorú mintapolgár, aki épp a pénteki shoppingolásból hazafelé tartva, élve az önvédelemhez való jogával hasba lövi egy "borsószóróval" beépített emberünket. Ki kardot ránt és egy kvázi-nehézfiúra fogja, az ne is számítson másra, mint hogy a sztráda közepén végzi vízszintben.
A másik (csak közvetett) női motívum úgyszintén Mr. Orange karakteréhez kapcsolható, a jegygyűrűről van szó, melyet a negyeddolcsisok közül kapar ki, mielőtt elindulna a bevetésre. Úgy látszik, Narancsnak nincs szerencséje a nőkkel. (Bizonyára szülinapján ő is egyedül jár moziba, mint a kis QT anno.)
Ezen felül a nők csak verbálisan jelennek meg a filmen, úgy viszont jelentékeny részt követelve maguknak. Elég visszagondolnunk a Madonna-parafrázisra, vagy arra a jelenetre, mikor a TV-sorozatokról diskurálnak hőseink: hommage to Pam Grier. Hangsúlyoznám azonban, hogy Tarantino filmjében gyakorlatilag nem vonultat fel női szereplőt.
Ringo Lam mozijában viszont alappillér a nő szerepeltetése. Ko Chow szexi színésznőszerelme sok álmatlan órát okoz a főszereplőnek életszervezés-ügyileg. Az utolsó nagy fogás, mint rendőr, vagy Toronto és gondtalan mézes évek. A film végkifejlete aztán nem igazolja Ko Chow döntését.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy Tarantino nem lopott, hanem továbbgondolt. Karaktereket alkotott, és újszerű struktúrába ágyazott egy - tagadhatatlanul korábbi - témát. Nélküle nem ismerhetnénk a cornflakes-evő, képregényfan, elvált undercovert, a betyárbecsület által vezérelt pszichopatát, a csinicsávót, vagy a "Szentet". Tarantino filmjének helye van a filmkánonban, mint önálló alkotás.
Tisztelt bíróság, a Mike White kontra Quentin Tarantino ügyben a bíróság a plagizálással vádolt Quentin Tarantinot a vád alól felmenti, nevezettet további filmek készítésére inspirálja. A bíróság ezennel visszavonul.