Varga Róbert

Ismeretlen Dsida Jenő-vers?

Néhány dokumentum különös története

Irodalomtörténész barátaim a megmondhatói, mennyire örül a kutató (vagy az irodalommal foglalkozó amatőr) egy elveszettnek hitt, netán eredeti, eddig még nem publikált dokumentum megtalálásakor. Nos, engem is hasonló örömteli érzés töltött el, amikor Dsida Jenő-rekvizitumokhoz jutottam.

Ha csak a rekvizitumok előkerülésének körülményeit írnám le szociografikus igénnyel, vélhetőleg azzal is üzennék az utókornak, az élet-kreálta történet meglehetősen beszédes tudósítás a mi időnkről.

Egy kolozsvári értelmiségi család két lánya áttelepült Magyarországra szerencsét próbálni. A nagyobbikkal most ne foglalkozzunk, mert többé-kevésbé a húga rovására jó egzisztenciát teremtett, és férjével továbbálltak a gallok földjére. Hősnőnk, aki mellesleg kitűnő irodalmi tájékozottsággal bír, empatikus lényénél fogva és tanult szakmájától vezérelve ápolónőként helyezkedett el. Még odaát kellett megélnie, hogy első férjének búcsú-hónapjaiban nemcsak társa, de gondozója, ápolója lett. Az országhatáron innen, második férje fővárosi állásának megszűntével vidékre költöztek egy csendes faluba, hogy megpróbáljanak gazdálkodni, főfoglalkozásuk mellett. Mindaddig sikerült is nekik, míg férje el nem vesztette állását.

Ezután a görög sorstragédiák forgatókönyve szerint peregtek az események.

Hősnőnknek végig kellett szenvednie második férje (öngyilkos) halálát. Ekkor összeroppant. Utolsó tiszta pillanatában kölcsönt vett fel a temetésre, aztán sötét hónapok következtek. Munka nélkül immár pénzt sem csurrant-cseppent, és, ahogy ma szokásos, először a villanyáramtól fosztatott meg, aztán tüzelőre sem jutott. A vízcsap is csak életmentő adagot ad a tetemes vízdíjtartozás következtében.

Egy svájci barátnő levele nyomán bukkant rá a Katolikus Karitász a testi-lelki "mélyszegénységben" élő nőre. Később a szegény asszony (akinek a nagymamája Felméri Magdolna volt) hálából e sorok közreadójának ajándékozta az alábbi, féltve őrzött kincseit.

"Felméri (Dósa) Magdolna református lelkész felesége, kolozsvári tisztviselőnő, Felméri Sándor nagyenyedi tanár lánya volt. Erős érdeklődést tanúsított az irodalom, a művészetek iránt. Ismerte Áprilyt, Dsidát, Karácsony Benőt, Benedek Eleket, Lám Bélát, Csűrös Emiliát. Erről a kapcsolatról tanúskodik az a fénykép, amelyen Csűrös Emilia és Felméri Magdolna látható. A hitelesség kedvéért közöljük a fénykép hátoldalát is.

"Ezt a tréfás levelezőlapot 1926. december 23-án írta Dsida "Jenőke" nagyinak" - mondja az unoka, és egy régi levlap kerül elő.

"Nagymamám 26 éves volt, Dzsida 19 éves jogászhallgató, és már közölgették verseit. Nagymamám által ismerte meg Dsida Csűrös Emilia újságírónőt, nagy szerelmét. Emilia (Milike) szép, sportos, művelt, okos és modern nő volt. Nagymamámmal majdnem egyidős, Dsidánál tíz évvel idősebb. Hatalmas szerelem szövődött közöttük. Ennek ellenére gyakran jártak hármasban színházba, koncertre, irodalmi estekre, de még kirándulni is Tinti, a németjuhász kutya társaságában. Dsida még verset is írt a kutyáról.

Dsidát és Milikét elválasztották egymástól Dsida szülei. Ebben nyilvánvalóan az az előítélet is szerepet játszott, hogy a költő fiatalabb volt szerelménél.

Dsida megnősült, de hamarosan meghalt. Milike Magyarországon idős korában hunyt el. Neki is volt családja. Élete végéig tartotta a kapcsolatot nagyival, és élete végéig Dsidát szerette. A gyászjelentésén is Dsida versidézet szerepelt.

Dsida kriptája közelében van a dédszüleim és nagyanyám, anyukám és első férjem sírja. Míg odahaza voltam Kolozsváron, nemcsak rokonaimra, de Dsida sírjára is mindig vittem virágot."

Ennyi a szegény ismerősöm mondandója. A beszélgetésünk alatt valósággal átszellemült. Lángoló arccal, izzó szemekkel mesélt, és ez az óra szinte feledtette szegénységét. Ajándékképpen adta át kedves emlékeit, a képeket.

Az élmény elmúltával elkezdtem nyomozni története hitelességét. A Magyar Életrajzi Lexikon internetes hasábjain megtaláltam a Csűrös Emiliára vonatkozó részt:

Csűrös Emília, Bérczes Istvánné(Dája, 1897. okt. 5. - Bp., 1970. szept. 9.): ifjúsági író, tanítónő. A nagyenyedi kollégiumban szerzett oklevelet, majd Benedek Elek Cimbora c. gyermeklapja, később a Kolozsvárott kiadott Új Cimbora munkatársa volt. Cikkeket írt kolozsvári lapokba, majd a Nagyváradi Erdélyi Lapok c. kat. szellemű újságba. 1930-tól jelentek meg gyermek- és ifjúsági könyvei: színdarabok, jelenetek, elbeszélések és regények. 1937-ben Bp.-re költözött és férjhez ment. - F. m. Gyermekszíndarabok és köszöntők (Kolozsvár, 1930); "Fű kizőldül ó sírhanton." (elb., Kolozsvár, 1930); Csillagszállás (színdarabok és köszöntők, Nagyvárad, 1932); Szeretnék szántani (ifjúsági r., Bp. 1936); Kalotay Margit esküvője (r., Bp., 1941); Erdélyi legenda (r., Bp., 1942); Eltűnt egy kislány (r., Bp., 1942); Kislányból nagylány (r., Bp., 1943); Lexi és a Vöröskereszt (r., Bp., 1943); Andrisék új világa (r., Bp., 1944); Áldás vagy átok (r., Veszprém, 1946).

Milikét, amint tudott, több mint baráti kapcsolat fűzte Dsida Jenőhöz, akiről köztudomású, hogy Benedek Elek fedezte fel kiváló költői tehetségét, Dsida ekkor 14 éves volt, és a Cimbora című lap hasábjain közölte először édesanyja névnapjára írt versét.

"Egyik fő vágyam - írta Csűrös Emiliának Benedek Elek-, hogy mennél több ifjúsági író nevelődjék a Cimborában" idézi a Benedek Elek irodalmi levelezése 1921-1929 I-IV kötetből Lisztóczky László A Csemetefa éneke. Dsida Jenő és a Cimbora című tanulmányában. Mivel Csűrös Emiliának is jelentek meg versei e lapban, az ő és Dsida barátsága hihető.

A képek egyik példányát a Petőfi Irodalmi múzeum honlapján is megtaláltam.

Érdekes lehet még a szülők részvétnyilvánítási lapja, és egy meghívó a Dsida emlékestre.

Végezetül egy Dsida-vers fénymásolatát is közlöm. A vers, amely Csűrös Emilia és Dsida Jenő kapcsolatát tanúsítja, minden bizonnyal ismeretlen, most felbukkant költemény.

Nem állna távol tőlem az a fejlemény, ha e szerény dolgozat felkeltené az irodalomtörténészek érdeklődését. Azt sem bánnám, ha a felbukkant anyag műgyűjtők kezébe kerülne, akik esetleg értéket látnak az eredeti dokumentumokban. Az értük kapott pénzzel ugyanis talán enyhíthetnénk beszélgetőtársam súlyos anyagi helyzetén. Akkor talán beteljesülne a nagymama, néhai Felméri Magdus álma, aki unokájára bízta értékeit. S lám létrejönne a csoda, hogy olykor még az "irodalomba való befektetés" is megtérül.

(A szöveghez kapcsolódó képek lapunk Galéria rovatában láthatók, az ismeretlennek feltételezett Dsida-verssel együtt.) >>

A Dsida-vers letölthető változata itt tekinthető meg >>