|
|
Filip Tamás UTÓREZGÉS (részletek egy naplóból)
"... ELÉG, HA BEHUNYOM a szemem, és mindent még pontosabban magam elé idézek, mint ahogyan a valóságban van." A Túlságosan zajos magányban találtam ezt a részletet, és eszembe juttatta azt a szándékosan megválaszolhatatlannak szánt kérdésemet, ami így szól:
MA HAJNALBAN egy mély álomból fölszippantott az ébredés, és a kettő határán, mintha valaki az arcomba fújta volna, tisztán és érthetően hallottam egy mondatot. Nem kellett még fölkelnem, de a mondat olyan ígéretesnek tűnt, hogy kikászálódtam az ágyból, és egy noteszlapra följegyeztem. Azzal a nagy belső elégedettséggel feküdtem vissza, hogy most megmentettem valamit, ami különben elveszett volna. Felkelés után kezembe akadt a hajnali papírlap. Ezt olvastam rajta: "TE IS TÁLTOZTÁL VALAKIHEZ."
MILYEN FURCSA: a kifogásol, befolyásol, fellebbez igékben a
(VITAZÁRÓ)
MA, ÍRÁS KÖZBEN, nagy erejű, a Dichter-skálán legalább 7.8 fokozatú földerengésben volt részem.
HOGY MEGY BE dolgozni a hipermarketbe az árufeltöltő, ha előző este túl sokat ivott?
A LIBRI KIRAKATÁBAN (Pólus Center) láttam az alábbi könyv-építményt.
(NYELVBOTLÁS)
NA HOGY HÍVJÁK a Néprajzi Múzeum kerámiaosztályának vezetőjét? CSUPOR Istvánnak.
A KÖZJEGYZŐ SZÓ versben nagyon ritkán szerepel. Nyilván azért, mert nagyon száraz, hivatalos jellege van, s a költők nagy többsége egyáltalán nem ilyen szavakra vágyik, amikor verset ír. Mindössze két költőnél találkoztam ezzel a szóval. Az egyik Pablo Neruda, aki a Csak a halál (fordította Somlyó György) c. versében így ír:
GERGELY ÁGNES így kezdi a Chicagói változat c. regényét: "Z. városkában történt - úgy kezdődhetne, mint egy orosz regény."
NYÍRFALVI KÁROLY Kéreg és fátyol című kötetében az egyik versben Takács Zsuzsa vendégszöveget találunk. Egy másik versben pedig Lengyel Péter alakja tűnik föl. Név nélkül, lényegében nem felismerhetően, de a szerzőtől tudom, hogy melyik ez a vers. Eddig semmi különös nincs a dologban, hiszen miért ne választhatnánk valamit Takács Zsuzsától; nagyszerű költő. És miért ne írhatnánk meg egy elmaradt találkozást Lengyel Péterrel? Ami különös, hogy ez a két ember férj és feleség volt valamikor, és boldogan éltek, míg el nem váltak. Most, egy verseskötet lapjain - anélkül, hogy ezt tudta volna a szerző - megint összetalálkoznak.
A NYELV LÁTTATÓ erejének különös bizonyítékai a "megőszülés", "ősz haj" kifejezések. Hiszen, ha belegondolunk, az ősz színei a barna, a sárga, a vörös, vagyis éppen azok a színek, amelyek a legtöbb, még meg nem őszült ember hajszínét jellemzik. Ennek ellenére, az ősz haj kifejezésre az ezüstös, a fehér szín jelenik meg tudatunkban. Nyilván azért, mert a mi nyelvünk az őszben az idő múlását, az öregedést veszi észre, és nem az őszi erdő színpompáját. A nyelv olyan gyönyörűen absztrahál, hogy az ember elégedetten csettint.
RÉSZLET A RÉMKOPPANTÓKBÓL. "Sokat beszélgetett a csapossal, aki egyszer mesélt neki egy bizonyos John Smith-ről. Az illető egy darabig a közeli Cleaves Millsben tanított. Évekig kómában volt, és amikor magához tért, különös, pszichikus adottságai támadtak. Néhány évvel ezelőtt pedig begolyózott - megpróbált lelőni egy Stillson nevű fickót, aki New Hampshire kongresszusi képviselője volt."
MÉG EGY IDÉZET Stephen Kingtől, a "Nem jön szememre álom" című regényből.
LEHET, HOGY EZ már kóros, de én a kis hazugságokat is nehezen viselem. Eszembe jut a közismert reklám, amikor a pecás meghallja az aktuális lottónyeremény összegét, és olyan izgalomba jön, hogy majdnem kiesik a csónakjából. Eközben meglátjuk a horgot és a gilisztát is, de nem úgy, ahogy az a valóságban van. Nem. Úgy látszik, a tény, hogy a gilisztát a horgász föltűzi, ismétlem: föltűzi! a horogra, annyira sokkoló lett volna ennek a békés országban élő népnek, hogy a reklámfilm alkotóstábja nem merte elszánni magát a véres valóság ábrázolására. Filmjükön a giliszta rajta van a horgon, de testi épsége nem sérül. Olyan ez, mint A nagy ho-ho-horgász c. rajzfilm. A giliszta abban a filmben is testének átszúrása nélkül került a horogra. Hogy éppenséggel így nem lehet horgászni? Kit érdekel?
AMIKOR RÁTALÁLUNK egy metaforára, természetesen azt érezzük, hogy a miénk. Eredetiségéről meg vagyunk győződve, és eszünkbe sem jut a kontroll, hogy beüssük a keresőbe. A fene megenné a dolgot, ha efféle belső bizonytalanság venn erőt rajtunk. Az eredetiség hajszolása a romantikától a mai napig tartó jelenség, nem nagyon tudjuk kivonni magunkat alóla. Ez persze nem jelenti azt, hogy olykor sajátnak érezzük azt, ami másnak, tőlünk függetlenül már eszébe jutott, vagy éppen eszébe fog jutni valamikor.
MINDIG IS SZERETTEM átélni a véletlen egybeesések villámcsapásait. Néhány hete történt, hogy ültem az indulásra váró szerelvényen, a csepeli HÉV Boráros téri végállomásán. Kezemben egy irodalmi folyóirat. Címlapján egy nagy költő arcképe, a jobb felső sarokban az én fényképem. Olvasom a nagy kortárs költővel készült beszélgetést, s hirtelen ezekhez a sorokhoz érek: "Amikor később a csepeli gimnáziumban tanítottam, és oda egy órát utaztam, meg vissza is egy órát, azt gondoltam, elvész az én életemből két óra. Nem akartam elherdálni, és úgy döntöttem, megtanulok spanyolul, amíg a HÉV-en kocsikázom." NB én is ugyanabba a gimnáziumba jártam, ahol korábban ez a költő tanított...
KATONAIDŐMET KALOCSÁN szolgáltam le, egyazon ütegben (és szakaszban), ahol Bakáts Tibor is. Az ő szeretnivaló léhasága és az én aggodalmaskodó és zárkózott természetem kedélyes és humorban tobzódó barátságba kapaszkodott össze, amely furcsamód, csak arra a tizenegy hónapra korlátozódott, amíg katonák voltunk; a leszerelés utánra megbeszélt találkozóra már nem jött el. Akkoriban a sorkatonák is rendszeresen végeztek mezőgazdasági munkát: nekünk almaszedés jutott. Az almáskertbe egyszer óvónénik kíséretében betért egy óvodai csoport, és Bakáts hirtelen a tettek mezejére lépett, s egy pillanat alatt elvarázsolta a gyerekeket. Elszavalta nekik Weörestől Az éjszaka csodáit. A munkát mi is abbahagytuk, és ugyanúgy eltátottuk a szánkat, mint a kicsik, hiszen megtörtént a csoda. Egy bohókás kinézetű zöldruhás fiatalember igazi költészetet és egyszemélyes színházat teremtett. Nem tudhatom, mennyit értettek a gyerekek a versből, de teljesen a hatása alá kerültek.
EGY SOR Walt Whitmantől, a Ne csukjátok be az ajtót (Shut not Your Doors) című költeményből: "A könyvem szava semmi, a szándéka minden".
(PABLO NERUDA egy egész verseskötetet állított össze kérdésekből. Nekem csak ez a négy jutott eszembe.)
FUTÁS KÖZBEN olykor különös tudatállapot alakul ki, amelynek következtében bevillanhat egy különös kép, egy szókapcsolat, valami versbevaló ajándék. Ilyenkor aztán bele kell csimpaszkodni, memorizálni, agytekervényeimbe vésni, hogy ne felejtsem el.
A MÉDIA ELŐSZERETETTEL alkalmaz nyelvi paneleket. Ezek jó részét nyilván valamiféle választékosságnak hiszi, de annyira kiszámítható a felhasználás módja, hogy valójában az ötlettelenség fejeződik ki benne. Pl. az alkotmánybíróság a "taláros testület", ami azért nevetséges, mert hosszú évek óta minden bíró talárban ítélkezik, sőt még az ügyvédek is talárt viselnek a tárgyalóteremben.
"NEM A MŰVÉSZET utánozza az életet, hanem az élet a művészetet." Ez a híres Oscar Wilde idézet jutott az eszembe, miközben néztem A Manderley-ház asszonya c. filmet. A főhősnő festőművész apjára emlékezve elmeséli róla, hogy élete vége felé mindig ugyanazt a fát festette. Egy műalkotás világában vagyunk tehát, egy virtuális figuráról esik szó, miközben van egy valóságos ember a mai Budapesten, Váli Dezső, aki vagy tizenöt éve mindig ugyanazt, a saját műtermét festi.
(KETTEN UGYANARRÓL)
|
||
|