Nagy Attila

Benedek Elek szólítása

„Valamint a házat is alulról kezdik építeni,
azonképpen a magyar irodalom olvasó-
közönségének nevelését is alul, a
gyermekeknél kell elkezdeni.”
Benedek Elek

            Másfél száz éve, vagyis 1859 szeptemberének utolsó napján, az Erdővidéken, a mai Kovászna megyei Kisbaconban megszületett Benedek Elek. Erős üzenetet tartalmazó tény, hogy 1921-ben a legnagyobb nehézségek idején Budapestről hazatér – 12 hónapig ki sem mozdul kertjéből –, majd hosszú éveken keresztül rendkívül aktívan ír, szerkeszt, szervezi az erdélyi magyar irodalmi közéletet és ugyanitt levélírás közben szakad meg földi élete 1929. augusztus 17-én. „Fő, hogy dolgozzunk.” voltak utolsóleírt szavai.  
            Bárhol a világon, ha magyar népmesét keresnek könyvtárban, könyvesboltban, elsők között az ő neve hangzik el. S méltán! Immár a negyedik nemzedék szókincsének, beszédfordulatainak jelentős részét akaratlanul is az ő könyveiből merítette, tanulta s remélhetőleg adja tovább utódai számára.
Benedek Elek hallatlanul gazdag életművét csak kevesen ismerik. Egyetlen személyben újságíró, író, szerkesztő, kiadó, művelődés- és oktatáspolitikus, az 1887 és 1892 közötti években országgyűlési képviselő, mesegyűjtő, mesemondó volt. Többek között novellák, színdarabok és regények mellett a Magyar nép múltja és jelene két kötetének, a Magyar mese- és mondavilág öt kötetének, a Nagy magyarok élete tizenkét kötetének szerzője, a Nemzeti Iskola, valamint a Néptanítók Lapjának szerkesztője. Továbbá (Pósa Lajossal), Az én Újságomat, (Sebők Zsigmonddal) a Jó Pajtást, majd egyedül a Cimbora című gyermeklapokat szerkesztette. Ez utóbbit a legnehezebb időkben saját költségén adta ki. Mindent összevetve a magyar gyermekirodalom egyik megteremtőjét tisztelhetjük benne.
            A Magyar Olvasástársaság 2005-ben felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon azon kezdeményezéshez, amely szerint ezentúl szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját A népmese napjaként tiszteljük. Az ünnep mára határokon átívelő mozgalommá nőtte ki magát. E különlegesen jeles évforduló alkalmából nem pusztán kegyeleti okok miatt tartjuk fontosnak Benedek Elek életművét megbecsüléssel felidézni. Sokkal mélyebb jelentőségű a visszatekintés. Nem Benedek Eleknek van szüksége a mi koszorúinkra; az ő életműve máig erőforrás számunkra. A kulturális emlékezet folytonossága, életben tartása minden közösség megmaradásának és lelki egészségének alapfeltétele. Másrészt pszichológus, szociológus, pedagógus szakemberek megfigyeléseik, kutatásaik eredményeként egybehangzóan állítják, hogy a népmesék szimbolikus képei, konfliktusai, történetei eszközként közvetítik, adják át az élet értelmét felnőttnek és gyereknek egyaránt. A lehetséges és lehetetlen határán zajló konfliktusokból, gesztusokból a hallgató tudattalanul is mélyen megérti a súlyos nehézségek kikerülhetetlenségét, a megküzdés különféle stratégiáit, a „jótett helyébe jót várj” mindenek fölötti erkölcsi parancsát, és a túléléshez szükséges erők forrását.
            Pedagógusok, könyvtárosok, szülők, nagyszülők! Megfigyelések, kutatási eredmények nyomán egyre biztosabban tudjuk, hogy a népmeséket, a legjobb kortársi gyermekirodalmat nem pótolhatja a rajzfilm, az agresszió, a horror. Ezek néhány percre, órára látszólag elnémítják, lekötik a lelket, de nem nyugtatják meg, s főként nem tanítják meg élni. Azért kell fejből és könyvből, reggel és este, hétfőtől vasárnapig sokat és még többet mesélni, mert a gyerekek tőlünk függetlenül is keresik, de – a mesék és a róluk szóló beszélgetések, a felnőttek segítségével – sokkal nagyobb valószínűséggel meg is találják életük értelmét.
            Kérjük tehát a meseszerető emberek apraját-nagyját, hogy ezt a napot szenteljék a mesék bölcs világának, elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, emlékezzenek meg mesemondóinkról, mesegyűjtőinkről és a mesékbe szőtt bölcsesség máig érvényes üzeneteiről.  
A meseértelmező szakemberek egybehangzó véleménye szerint a mesélés alapvetően a beavatás, a felnőtté válás, a sok nemzedék bölcsességét továbbadó gesztusrendszer kihagyhatatlan, központi eleme. A hajdani mesélők sem egyszerűen izgalmas történetekkel tartották ébren hallgatóságukat (Arany János: Tengerihántás), nem csupán szórakoztattak, hanem főként a szimbólumok nyelvén adták tovább a tipikus konfliktusokhoz kapcsolódó eligazításokat, a fontos „útelágazásoknál” megbízható vezérlő csillagokra irányították a kezdetben még csupán hallgató serdülő fiatalok, majd emlékező, felidéző, gyermekeinek, unokáinak újramesélő idősebbek figyelmét. Mára ez a tudás a felnőttek többségében már csak töredékesen vagy egyáltalán nem él. De éppen ezért hisszük és valljuk, hogy az utolsó órák egyikében vagyunk, amikor még a minden erkölcsi törvényt relatívizáló globális médiamanipulációval szemben éppen ez a fajta „korai védőoltás” lehet egyedül hatékony. Lehetőleg még a gyermekáldás előtti időszakban kell a leendő szülőket meseértő, meseszerető, bátran mesélő felnőtté tenni, hogy a szeretetteljes anya-gyermek beszélgetések, dúdolás, mondókázás, éneklés, verselés, mesélés már az áldott állapot idején természetessé váljék, hogy szülés, születés drámai percei, órái után teljes természetességgel folytatódhasson.
„Ha a szülőket rávehetnénk, hogy naponta legalább 15 percet meséljenek, olvassanak gyerekeinek, akkor egész oktatási rendszerünket forradalmasíthatnánk.” – írta 1979-ben Jim Trealese az Egyesült Államokban a Read aloud című kézikönyv előszavában. Ez a felismerés ma égetően aktuális. Semmire sincs időnk! A gyerek üljön a tv előtt, addig is csöndben van! A következmények, a kezelhetetlen agresszió, az éjszakai nyugtalanság, a neurotikus tünetek sora mind-mind megelőzhető, elrendezhető, ha vannak hosszú (akár 30-40 perces), a kicsiket megérintő, ágy szélén ülő, átkaroló, ringató helyzetben elmondott, megelevenített, de legalább felolvasó mesélő rítusok, melyek hosszú éveken át egyszerre szólnak a kisebbeknek és nagyobbaknak. Mindaddig, amíg ők kérik! S a közbevetett kérdésekre válaszolni kell, a túlzott félelem reakcióját látva esetleg csipetnyi szelídítéssel, majd egyre inkább a teljes konfliktust hűen visszaadón lehet és kell, az életkori igényeknek megfelelően elmondani.
Különben Benedek Elek rendkívül termékeny szerző volt; 150 könyvet, 2000 cikket jegyzet, s életművének mintegy 40%-a álnéven közölt publicisztika, s ezen írásai korábban kötetben még nem jelentek meg. Írásait szignózva 55 álnevet használt, közülük a Székely Huszár szerepelt leggyakrabban. (Micsoda véletlen, hogy a nagy mesemondó nagyapja székely huszárként Napóleont kergetve Párizst is megjárta!) A kutatások mára egyértelműen tisztázták, hogy  a Benedek Elek mellékneveként emlegetett „a nagy mesemondó" illetve „meseíró" címkék mellett legealábbis illendő a „sokoldalú publicista, társadalomkritikus, oktatási szakértő" megjelöléseket is használnunk az életmű bemutatása alkalmával.
Benedek Katalin (a dédunoka) néprajzkutató szavaiból tudjuk, hogy A magyar mese és mondavilág szerzője szélesre tárt ablakon kitekintve tájékozódott; 1260 lapon 37 nép 112 meséjét magyarította, tette a korabeli magyar olvasóközönség számára hozzáférhetővé.