Bokányi Péter

Tornay Endre Andrásról

Régi közhelye a művészetelméletnek: a műalkotást igazán élővé a befogadó teszi, az, aki olvassa a könyvet, nézi a festményt, a szobrot, hallgatja a zenét – vagyis dialógusba kezd azzal, amit a művész, az alkotó létrehozott. A dialógus aztán annyifelé kanyarodhat, ahány befogadóval találkozik a műalkotás, mindenkinek a sajátot, a személyest mondja, kikerülve az alkotó „hatalmából” önálló életet kezd a mű, s megképzi, megképezteti befogadójával saját jelentéseit.
A fentiek történetesen Kőszegen is igazolódtak: itt avatta fel Kőszeg Város Önkormányzata Tornay Endre András, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását, amely az 1956-ban a terror elől Ausztriába menekült kétszázezer embernek állít emléket. A Kethelyi utca és a 87-es út találkozásánál megbúvó kis, ligetes területen, az osztrák-magyar határhoz közel áll gesztenyefa alapokon a magasba törő karcsú oszlop: köszönti a Kőszegre érkezőt és a várostól búcsúzót, s megszólítja: köszönetet mond az egykor, a hazájukat elhagyóknak segítő kezet nyújtott osztrák népnek, s emlékeztet a kilátástalanság, a reménytelenség borzalmára, amely tömegeket kényszerített arra, hogy mindent hátrahagyva új hazát keresni induljanak.
            De az emlékmű másképpen is megszólalt a szobor avatásán, s ma is: idézi alkotóját, a közel egy esztendeje, 2008. áprilisában elhunyt Tornay Endre András alakját. Az alkotás tipikus Tornay-mű: a természetes, szinte a megmunkálatlanság képzetét keltő karcsú faoszlop, tetején az aszimmetrikusan elhelyezett, megdőlt fakereszttel gyakori elemei Tornay Endre András munkáinak – a művészének, aki a szobor felavatását már nem érhette meg. Így a 2008. októberi szoboravató egyben az alkotó előtti tisztelgés ünnepévé is vált: együtt mondtak köszönetet a jelenlévők Tornay Endre Andrásnak mindazért, amit a városért, a megyéért, az egyetemes magyar művészetért tett.
            Tornay Endre András az erdélyi Zetelakán született, tanulmányait a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán végezte. Innen, Erdélyből települt át Nógrád megyébe, 1982-től élt és alkotott Kőszegen. Faplasztikáival hamar felkeltette a szakma és a szobrászat iránt érdeklődő közönség érdeklődését: munkái formavilágának népművészeti ihletettsége különösen kapcsolódik össze a modern képzőművészeti hagyományával, s forr egységgé Tornay alkotásaiban. Bár az életmű roppant gazdag, köztéri szobrok, kisplasztikák, reliefek, érmek egyaránt megtalálhatók benne, mégis, Tornay Endre András legkedvesebb anyaga a fa volt, a fa, amely új életre kel Tornay Endre András keze nyomán. A fát festve, megmunkálva vagy éppen az anyag természetes textúráját megőrizve születtek az igazi Tornay-alkotások, azok a munkák, amelyek talán a legközelebb álltak alkotójuk szívéhez. Szinte állandó motívuma Tornay műveinek a ház, a madár: a maga konkrétságában vagy stilizáltan számos alkotásáról tekintenek ránk e motívumok, amelyek szimbólummá emelkedve alkotójukról is vallanak. A madár mint a korláttalan létezés archetipikus szimbóluma, a ház mint a meghittség, az otthon jelképe mintegy összegzik Tornay Endre András világát, életének meghatározó értékeit.
            A valódi szabadság nem a fizikai korlátok hiányát jelenti, hanem annál valami sokkal többet: a lélek szabadságát a környező világgal, az úgynevezett valósággal szemben. Tornay Endre András ezt a szabadságot találta meg és élte – alkotásaiban és hétköznapi életében. Harmonikus, nyugodt személyisége ezt a szabadságot árasztotta, tiszta, kék szemei is erről beszéltek, s még valami másról: a gondolkodó, töprengő, a valódi életét az alkotás szabadságában élő ember derűjéről. Arról, aki valódi szabadságát munkájában, önmagában, családjában, szűkebb környezetében találta meg – a házban, az otthonban, a valahová tartozásban.
            Az „otthon lenni” szabadsága viszont soha nem jelentett elzárkózást Tornay Endre András számára, Vas megyébe, Kőszegre költözve nem csak otthont, hanem közösséget is talált a művész és családja. Közösségben élni egyben a közösségért cselekvést is jelenti: Tornay Endre András 1991 áprilisában alapító tagja volt a Rumi Rajki Műpártoló Körnek, 1992 óta kuratóriumi tagja a Kőszeg Kultúrájáért Alapítványnak. Munkáival a megye és az ország számos településén találkozhatunk, köztéri szobrai, emléktáblái (az utolsót, Verebi Végh Gyula emléktábláját még Tornay Endre András életében avatták a bozsoki Sibrik-kastélyban) egyaránt láthatók Kőszegen, Szombathelyen, Szentgotthárdon, de akár Budapesten, Hévizen vagy Nagyszombatban is. A közösségért cselekvés motiválta a szűkebb otthon megválasztását is, amikor a Tornay család a kőszegi Küttel-villába, Bartha László festőművész egykori otthonába költözött. Tornay Endre András és családja néhány éve vásárolta meg a 30-as években Küttel Nándor által építtetett házat és a közel hektárnyi parkot azzal a céllal, hogy az ne csak az ő otthonuk, hanem minden művészetszerető otthona legyen: a parkba szoborparkot, a házba és a ház környékére művészeti rendezvényeket terveztek. A szoborpark létesítése Tornay Endre életében megindult, az évszázados fák alatt a Munkácsy-díjas művész alkotásai fogadják a látogatót.
A háztól nem messze, a műterem mögött áll az első, a szoborparkban felállított Tornay-mű: egy kopjafa, amely, mintha előképe lenne a 2008 októberében felállított emlékműnek. A szinte stilizált emberalakként is felfogható kopjafa a maga megkapó egyszerűségében, keresetlen természetességében egyszerre idézi művészet és ember évezredes kapcsolatát, s jelzi, „jelenti” alkotója, Tornay Endre András személyiségét: a művészt s az egyszerű, hétköznapi, a családjáért, közösségéért élő embert, aki életének és alkotásainak csendes derűjével, bölcsességével és harmóniájával része immár az öröknek, a halhatatlannak.

(A Galéria rovat képeit Trifusz Péter  készítette)>>