Lászlóffy Csaba

Temesvár

Nem mondja senki, hogy: "Ne higgy

a sorscsapásban, kiszolgáltatott!"

(A Úristennel együtt hallgatok.)

Már nem a mindent elfedő határok;

csak megüresedett ég s csak a meg-

üvegesedett tekintetű látnok.

A háló szemein át nézve mégis

félelmetesen folyik el a lélek;

s a múlt is kétség már, merő talány.

Mi az, amitől megalvad a véred,

ha letetted a válladról a terhet -:

a megérzések súlyától talán?

2008. május 18.

Nemezis

Fanyar ízek és harsonás

tavaszok hamvai;

belakni az otthont s az ott-

hontalant. Valami,

ami nyomorgatott, fakult:

fekélyes bélsárból még

gyúrható lesz

(Te kérded,

Uram, vagy teszed is)

az emberagy s a jólét? -

De hát a lélek!...

Naiv nemezis.

A líra elpazarolt szenvedélye  

Éhemet semmi már föl nem csigázza;

indázó mérgek, gyümölcserjedés -

Rimbaud végső, szeszélyes szaglászása

rohadt világra, vérre, violára.

A szélzúgásban mennyi dőre és

vak vergődés, pazar hazudozásba

menekülés. Végül csak a penész.