FISZ VÖLGYTALÁLKA
VIGÁNTPETEND, ÖRDÖGSZEKÉRTÁBOR
- 2009. JÚLIUS 23-26 -

A Művészetek Völgye helyett 2009-ben Völgytalálka néven szerveznek az érintett önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások az eddigiekhez hasonló fesztivált egy hosszúhétvégébe tömörítve.

A sokszínű rendezvénysorozatot igyekszik gazdagítani jelenlétével a Fiatal Írók Szövetsége is, melynek szerzői a vigántpetendi Bálaszínházban mutatkoznak be.

Az idei nyitott nyári tábor során naponta két-két költő, író beszél majd saját munkásságáról, olvas fel műveiből. A program a tervek szerint lassan átcsordul kötetlen műhelybeszélgetésbe, irodalmi borozgatásba, zenélésbe, kellemes nyáresti együttlétbe.

A gazdasági világválságra tekintettel a FISZ a Völgytalálka ideje alatt életbe lépteti Szövegért bor akcióját: a közönség vagy a tábor résztvevői közül saját műveikből felolvasókat finom borral jutalmazzák.

A program mindenki számára nyitott, a FISZ táborra jelentkező tagjainak - korlátozott számban - ingyen szálláshelyet (hálózsák, polifoam szükséges), a játszótéren pedig sátorhelyet biztosít (jelentkezni a fiatalirok@gmail.com címen legkésőbb július 20-ig lehet, további információk, részletek is itt kérhetőek)

PROGRAMOK 16:00-tól
Július 23.

. Borbély András és Lesi Zoltán felolvasódélutánja; moderátor Kollár Árpád
. Szabad felolvasás és borozós beszélgetés. Téma: az első könyv illata.

Július 24.

. Kollár Árpád és Balla István felolvasódélutánja; moderátor: Csepregi János.
. Balla István borozós koncertje!

Július 25.

. Csepregi János és Debreceni Boglárka felolvasódélutánja; moderátor: Bednanics Gábor
. Szabad felolvasás és borozós beszélgetés. Téma: azok boldog nyolcvanas évek!

Július 26.

. Neszlár Sándor és Balogh Endre könyvbemutatója; moderátor: Mészáros Márton.
. Szabad felolvasás és borozós beszélgetés.

A Fiatal Írók Szövetségének irodalmi programjain túl még számos élménnyel (koncertek, előadások, kiállítások stb.) gazdagodhat a Völgytalálkára érkező, ráadásul az ÖRDÖGSZEKÉRTÁBOR szervezésében Vigántpetenden megvalósuló minden program mindennap ingyenesen látogatható.

A FISZ könyvei a Völgytalálka teljes ideje alatt megvásárolhatóak lesznek, a jelenlévő szerzők dedikálnak, a kötetek mellé ajándék bor dukál.
www.irok.hu, www.ordogszeker.hu