Géger Melinda

Égi szárnyasok, pogány bálványok

Baktay Patríciáról

Baktay Patrícia családjában generációkra visszamenően jelen van a művészet: nagyapja, Gottesmann Alfréd nagybányai művésztelepen dolgozó festőművész, míg nagybátyja a keletkutató tudós, Baktay Ervin volt. A Kaposváron élő művésznő a hetvenes években kezdte az alkotómunkát: eredetileg a textilt választva kifejező anyagának. A korai szövött síktextil képek után művészi arculatát a plasztikai igény alakította, és a 90-es évekre a faliszőnyegtől a nemez- illetve papírszobrászatig jutott el. Nem a funkcionális díszítőigény, nem az egyszerű applikció vagy térstruktúra-variáció, hanem az autonóm műalkotás megteremtésének igénye mozgatja. A képi totalitás érdekében alkot képet, szobrot: melyekben az élet nagy kérdései izgatják. E kiteljesedési folyamat fő szellemi összetevője az a néprajzi indíttatás, amely pogány-kori, archaikus tartalmakkal párosul.

Alkotásai eredendően a magyar képzőművészet e nagy tradíciójú vonulatából eredeztethetők, amely a folklorisztikus motívumok feldolgozásával és egyéni átírásával társul. Baktayt indulásakor, a 70-es évek elején azonban nem a népművészet közhelyszerűen értelmezett és akkoriban divatos, hímes világa foglalkoztatta. A népi hiedelemvilág mélyebb rétegeiben kutatva a primitív művészetet fedezte fel, amely a XX. századi avantgarde egyik elsődleges forrása volt. Baktay gondolatvilágát alapvetően az archaikus tartalmak iránti fogékonyság befolyásolja, és a népi hagyomány erősen megszűrt világához rendkívül találékony módon kapcsolja az avantgarde szellemiségét. A folklorisztikus hagyomány és az avantgárd vívmányok szintézisének megteremtését célzó törekvéseit a vele rokon szellemiségű Samu Gézával való találkozás is visszaigazolta: első kiállításainak egyike éppen a Samu Gézával közös tárlat volt Mánfán, az Árpád kori templomban, 1987-ben.

Baktay Patrícia korai műveit még tradicionális módon, szövéssel készítette. Textilképei a korai népi tárgykultúrát és a paraszti élet világát természetes anyagaikkal idézik meg. A gyapjú és kender visszafogott színeihez a népi fafaragások, hímzések és a naiv vallásosság stilizáló, egyszerűsített képi világa társul. Útszéli pléhkrisztusok asszociációi, a háromkirályok legendája faliszőnyegbe szőve még az első variációi Baktay Patrícia művészetében e népi-folklorisztikus ihletettségnek.

A 80-as évek végére a művésznő szellemi világa további változáson megy át. E váltás a magyar képzőművészet egy jellegzetes tendenciáját jelöli ki, amikor a néprajz iránti vonzalom hangsúlyozottan pogány archaikus tartalmakkal párosul. A nyolcvanas évek textilképeiben e mitikus tartalmak egyre nagyobb hangsúllyal jelennek meg. Olyan eljárásokat használ, amelyek a kézművességben évezredek óta az ősi tárgyalakítási tradíciókkal hozható kapcsolatba: a szövés mellett a kötözéssel, csomózással, applikációval teremt dús hatású felületeket. A kékkel, barnás okkerekkel jellemezhető természetes színharmóniák további természetes és egyúttal színesebb anyagokkal dúsulnak: megjelenik Baktay Patrícia szőnyegein az applikált csont, a kő, a madártoll és a szőr. Anyaghasználatában egyre inkább különleges plasztikai hatásra törekszik, így a tradicionális szövés mellett az új anyagok, felületek hangsúlyos látványelemeikkel felbontják a felület korábbi homogenitását.

A finn-ugor népek hitvilágának jellegzetes alakjai gyakran tűnnek fel stilizálva vagy szöveges utalásokban Baktay Patrícia művein. Az ősi ábrázolások jellegzetességeit művészi fantáziával ötvözi: így kap alakot például a Világfelügyelő, a vogulok egyik legünnepeltebb bálványistensége is. Maszkos ábrázata, prémet megjelenítő, kiterített teste követi az egykori leírásokat, rajta a lélekjelképeket megjelenítő, sokféle, fellógatott rojt, bojt, toll, ágacska. Képzetes zsebeiben hordozza a születés és elmúlás, ég és föld jelképes alakzatait. Gazdagon feldíszített ruházatával, monumentális méreteivel riasztó, sötét, démonikus lényként jelenik meg előttünk, és a mindenség felett uralkodó, titokzatos, megismerhetetlen erőket közvetíti felénk.

Ahogyan a síkba szövött motívumok plaszticitása nő, úgy tér át Baktay Patrícia a 90-es években a térplasztikákra. Új anyaga, a nemez füves puszták, végtelen térségek pogány kori nomád vándorainak természetes anyaga, mely kiválóan alkalmas sík és térbeli alakzatok megformálására. A nemez alakítása során rendkívül érzéki hatásokkal dolgozik: a gyapjúfelület foszló, márványos hatását esetenként ugyanúgy kihasználja, mint színek-adta lehetőségeket. A pogány világ intenzív színszimbolikája, a halál feketéje, a vérvöröse, a föld barna és narancsos árnyalatai a természetszínekben, míg a kék a víz és levegő idoljaiban testesülnek meg. A "Múlt idő" c. mű egy vörösesbarna, barlang-felületet imitáló, képkeret-szerű plasztikus forma. Egy kopott, megsárgult tükröt foglal magába. Beletekintve a néző saját arcában, saját lelkében, saját szellemi dimenzióiban mélyül el. Finoman rétegződő, márványos hatások érvényesülnek a "keretművön". A mélybe tekintés barlangjának e szimbolikus kapuzatában a keretbe szőtt fém applikáció a tükör fémfelületének felcsillanásával növeli a mitikus varázslat hatását. A képtér immár nem egy bizonyos motívum konkrét megjelenítését szolgálja, hanem egymásba fonódó szürreális képzetek komplex szimbolikus képi rendszerrévé sűrűsödik, amely egyre dúsuló, sokrétű utalások asszociációiban lesz gazdag.

Baktay Patrícia alkotásainak tematikája a naiv népi vallásosság és bibliai történetek motívumköréből fokozatosan egy mélyebb és egyúttal ősibb szellemi dimenzióba vált. A keresztény vallásosság Krisztusa és naiv égi hierarchiái mellett a pogány kori hiedelemvilág fantasztikus maszkjai, a népi babonák démonikus szereplői is színre lépnek. A 90-es évek során keletkezett nemez művek immár a mitikus erővel felruházott ősistenség-fogalom és a bálványok és idolok asszociációs körét mutatja be. Általuk a művésznő a direkt fogalmazásmódtól egy szimbolikus jelrendszerig jut el. E képi rendszerben a központi helyet foglal el a minden felett álló, mindent uralló istenségfogalom (keresztény vagy pogány tartalommal). Gyakran ősanya- és szárnyasoltár-variációkban illetve magányos idolokban öltenek testet.

A magányos idolban formát öltő ősi áldozat és istenség alakjának ötvözéséből jöttek létre Baktay Patrícia különleges szépségű Golgota-variációi. E tartalmilag és formailag összekapcsolható, de valójában nem egybetartozó három szobor a pogány bálvány és a keresztény szenvedő Krisztus motívumának egybekapcsolásából jött létre. Az Emlékfal, a Corpus és a Feszület c. alkotásokban az emberi testet egy horpadt, félköríves formává transzformálja a művész. Középen vagy egy jel, nemezből "beírt" felfordított kereszt-motívum, vagy plasztikus elemek, expresszíven tördelt, beépített ágak és a test hiánya jelzik a lélek szenvedő állapotát. (Kicsit a Samu Géza Szarvasteknőjének asszociációját is idézik, de valójában nem arra épül a gondolat.) A test mindhárom esetben erősen sérül: vagy horizontális irányú, vastag husángok hatolnak át rajta, vagy a középen kiszakadt, üreges részt csonka ágak igyekeznek "benőni". A megsebzettség és átdöföttség e motívumaival hihetetlen erős érzelmi töltést ad a művész a kompozícióknak. A nemez és a nyers, hántolt fa anyagának egymásba hasító, beavatkozó áthatolása expresszív drámai történést jelez. Ugyanakkor a századvégi művész egy kis groteszk, dévaj elemet is elhelyez az erőteljes drámába, amit például a Feszület c. szoborban a bordák végére kötözött kesztyű, pólya jelenít meg. A sérült végtag vagy testrész sebének ironikus bepólyázása, ráolvasásos gyógyítgatása a bűvölés-bájolás boszorkányos gesztusával egészül ki.

Eredendően a szárnyas angyal sziluettjéből formálódott a Baktay Patrícia több jellegzetes plasztikája. Ebből az alapformából a művésznő számtalan nemezvariációt készített. Ide tartoznak a szárnyasoltár-variációk és triptochonok is. Valamennyi szakrális utalással megszentelt képi forma. A szárnyas lény különféle stilizálásai során a kompozíciós hasonlóságok mellett is az árnyalatok számtalan fokozatát, széles skáláját képes érzékeltetni a művésznő. E műtípus esetében a kiindulópont eredetileg egy általánosított lélekszimbólum, amely fokozatosan isteni vonatkozásokkal is bővül, hiszen az isteni jelenlét sokszor angyal jelenlétében manifesztálódik. Baktay Patríciánál minden esetben nagyon erős szakrális pogány íz kapcsolódik a látványhoz. Az "Angyalok kiröptetése" négyzetes kompozíció, ahol a test barlangszerű öbleiből szabadulnak ki a lelkek. Szárnyasoltár-variáció a "Lélektár" is: itt a halál sírkamrái csontszerű maradványok őrzőhelye. A szárnyas lény-variációk folytatásaként alkotta meg Baktay Patrícia a termékenységkultuszt idéző nemez plasztikákat is. A Népszámlálás vagy az Aphrodité határozott fekete sziluettel megjelenített alapformák. Körvonalaik ezúttal az ősidők Vénuszait is idézik, testükön színes szalagok, zsebecskék és belerakott bábok formájában hordozzák az emberi lelkeket jelképező díszeket. Nagyvonalú összefogottságukban, ragyogó színintenzitásukban nőiesen játékos stilizáló kedv és humor egyesül.

Baktay Patrícia plasztikáit és a gyakorta felhasznált emberi sziluettet általában egy végtelenségig leegyszerűsített oszlopszerű alapformaként formálja meg. Nagy, összefoglaló tömegeket épít fel nemezből, majd az utóbbi időben papírmasszából. E tömbszerű formához horizontális és vertikális irányban különböző színű, egymás mellé illesztett, kazetta-szerű színes sávokat kapcsol. Gyakran jelennek meg bennük a kompozíciót szervező betűk és szövegek - esetenként önálló kompozíciókban, és e geometrikusan rendszerező felületalakítás eszközei a beiktatott fém-applikációk is. Baktay Patrícia kompozíciós alapelvként egyfajta lágyan geometrizáló, az ornamentikus részelemeket összefogó rácsrendszert alkalmaz, ahol a strukturált mezőkbe, fülkékbe általában plasztikusan kidolgozott, figuratív képeket, ábrákat, és sorozattá összeálló, elbeszélő történeteket épít. A tagolt mezők önállóan is értelmezhető kis képecskék, melyek összességükben ritmikus harmóniájú egésszé állnak össze. Magyarázó, értelmező szerepük van, és gyakran a mitikus teremtéstörténetekkel vannak összefüggésben. (Mióta világ a világ) Baktay Patrícia a hasonló motívumokból és ritmikus folyamatábrákból önálló sorozatokat is kitalál: párhuzamosan kifejlődő alakzatokként, folyamatosan olvasható szövegekként variációkban gazdag képsort alkotnak. (A részelemek e komponálásmódja közvetlen előzménye a különlegesen egyéni művészkönyv sorozatoknak.)

Baktay Patrícia világának az őserejű bálványistenségek mellett jelképerejű főszereplői azok a lények, akik állandó kísérőkként a fülkékben jelennek meg. Az alakzatok stilizált jelekkel és félreismerhetetlen emberi sziluett-formákkal a művésznő jellegzetesen egyedi panoptikumát alkotják. Általában félig antropomorf vagy zoomorf, félig absztrakcióba hajló alakzatok, apró, groteszk és gyámoltalan kis "zseb-" vagy fülke-lények. Lelkek, melyek a természetes anyagba, kőbe, fába, csontba zártan rejtőznek. Amulettszerű létformájuk ember és természet, lélek és anyag való közösséget szemlélteti. Pozíciójuk a kompozíciókban arra utal, hogy végletes függnek a barlangszerű védelmet adó hordozó testtől. Általuk Baktay Patrícia gyakran utal az élet folytonosságára - a szaporaságra, és ugyanakkor a létezés törékeny kiszolgáltatottságára - az elmúlásra is. Gyermekien kifejletlen vagy csonka alakzatok, akik egyidejűleg jelképeznek jót és rosszat, angyalt, és az emberben megbúvó démont is. Védenek és ártanak. Hol egymással szembeszegülve, magabiztosan ágállnak, hol kéz és láb nélküli gyámoltalan lényekként vegetálnak: valamennyi az emberi lélekben megbúvó sokféle lehetőség tárházát és enciklopédiáját adja. (Lélekőr)

A létezés titokteli mélységeibe hatoló spirituális erők és szakrális dimenziók mellett Baktay Patrícia nem nélkülözi a posztmodern kor ironikus, kétkedéssel teli gesztusait, sőt a humort sem. Kitűnően példázzák ironikus közelítésmódját azok a művek, melyek az embert mint esendő társadalmi lény mutatják be. A mai kor embereinek, az ezredforduló magyar társadalmának ostobaságait kritikával és mély iróniával kezeli. (Talpra magyar, Kis magyar bestiárium) A művésznő szívesen kísérletezik új anyagokkal és technikákkal is. Munkásságában így különleges korszakot jelentett a merített papír és festett felületek megjelenése: a szín és a vékony papír különféle fényhatásainak beiktatása a kompozíciókban egyfajta megújulást hozott művészetében. (Házimozi)

Baktay Patrícia munkásságában az élet folyamatossága, a lét ünnepei és drámája finom humorral stilizálva testesül meg Mintha a művésznő egy különleges mikroszkópon át tekintene a világra, ahol az emberi és állati biológikum öröktől fogva a természet, a matériák, az ásványok és növények mindent átfogó kozmikus rendjében formálódik. A kompozíciók üdesége, bő képzeletű leleményessége és színgazdagsága a primitív művészetre és a gyermeki fantázia játékosságára is utal, amivel a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb vonulatába illeszthetők. Számba veszik a teremtés jó és rossz oldalát, az emberi élethez fűződő csodákat. Szeretetteli, mesélőkedvű, színes világ Baktay Patríciáé, amelyet vonzóvá a népmesékhez közelítő megbékélő bölcsesség, megrendítővé az alkotások mélyen meghúzódó groteszk dráma tesz. Művészete így válik korszerű, a ma embere számára is jól érthető, értelmezhető példázattá.