Vörös Éva

A gyógyító boldogság

Beszélgetés Prof. Dr. Kopp Mária orvos-pszichológussal,

a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgató-helyettesével

Professzor-asszony, a boldogság képes-e bizonyos betegségeket meggyógyítani?

Az utóbbi időben kezdtek tudományos kutatásokat végezni ebből a témából. Egyértelműen kiderült, hogy a valóban boldog emberek egészségesebbek és sokkal tovább élnek, mint a boldogtalanok. Az országok között is évek óta vizsgálják a boldog és boldogtalan országokat. Például Oroszországban - amely a legboldogtalanabb országok közé tartozik - ma annak a valószínűsége, hogy egy férfi megéri a 65. életévét, csak 42 %, míg a svédeknél, hollandoknál, ahol kifejezetten magas a boldogság értéke, majdnem 90%-ban megérik a 65. életévüket a férfiak.

Minden második ember lelki eredetű problémákkal küzd. Hogyan érhetik el az emberek, hogy belsőleg is erősek legyenek?Melyek azok a lélektani "tippek", amelyek segítenek egészségi állapotunk megőrzésében?

Valójában mit értünk reális boldogságon? A modern társadalom azt hirdeti, hogy attól boldog valaki, ha előrelép a társadalmi ranglétrán, jobb kocsija van, vagy a megunt feleségét kicserélheti fiatalabbra. Fogyasztói értékrendet képviselnek, és azt hiszik az emberek, hogy ez a fajta hedonista boldogság teszi az embert valóban boldoggá. Közben kiderült, hogy ez a fajta állandó elégedetlenség, az újabb és újabb fogyasztási cikkeknek a megszerzése nemhogy nem ad boldogságot, hanem éppen boldogtalansághoz és egészségromláshoz vezet. Az igazi boldogságnak a jellemzője - mint már Arisztotelész leírta - az, hogy valaki hisz abban, hogy az életének van célja és értelme. Az, hogy vannak hosszú távú céljai az életében. Ha valakire jellemző ez a fajta célkövetés és mindig örömet tud találni a napjaiban, de úgy, hogy ez az öröm belülről fakad és nem külső megerősítésekre szorul, akkor ez az, ami megvédi az embert. A korábbi évszázadokban, évezredekben, mindenki egy nagyon szoros közösségben élt, ahol pontosan tudták, hogy mit várnak el a másiktól. Szoros közösségi háló is védte az embert, ami ellen sokan lázadtak, de azért valójában ez az emberi személyiségfejlődésnek sokkal jobban megfelelt. A lelki zavarok nem is voltak olyan sűrűk. A XIX. század végétől kezdve elindult az a folyamat, amit úgy hívnak, hogy anómiás, vagyis értékvesztett állapot. Amikor az emberek nagy tömegei beözönlöttek a vásárosokba, elvesztették gyökereiket, elvesztették azokat a közösségeket, amelyekhez tartoztak. Nincsenek közös értékek, nincsenek közös célok, és ebben a helyzetben az emberek között sokkal gyakoribbak a lelki zavarok. Afrikában vizsgálták, hogy az őserdei körülmények között élő emberek között nincsenek lelki zavarok, nincs szorongás, depresszió. Ellenben, ha ezek az emberek beköltöznek a városokba, akkor egész rövid idő alatt szinte 100%-ban szorongástól, depressziótól szenvednek és kialakulnak náluk az úgynevezett civilizációs megbetegedések, mint a magas vérnyomás betegség legtöbb formája.

Empirikusan kimutatható-e a depresszió és a testi betegségek kapcsolata?

Igen. Most már nagyon sok követéses vizsgálat volt, ahol olyan emberek sorsát követték, akik nem voltak szívbetegek, semmi szervi elváltozásuk nem volt, de depressziósak voltak. 8-10 év múlva azt tapasztalták, hogy azok, akik depressziósak voltak korábban, azok között négyszer gyakoribb volt a színinfarktus miatti halálozás. Érdekes módon ez csak a férfiak esetében volt így. Paradoxon a depresszióval kapcsolatban, hogy a nők közül többen szenvednek depressziós tünetektől, de ha egy férfi depressziós lesz, annak sokkal súlyosabbak a következményei.

Miként hat a társadalmi közhangulat az emberek egészségi állapotára?

Nagyon komolyan befolyásolja. Egy országnak a lelkiállapota meghatározó például a gazdasági fejlődés szempontjából is. Most fog megjelenni egy kötetünk. A könyv címe: Magyar lelkiállapot 2008. Ebben azt írtuk le, hogy ma Magyarországon nagyon rossz ez a bizonyos anómiás - értékvesztett - állapot. Az emberek 80%-a mondja, hogy senki sem törődik a másik emberrel, és ez együtt jár azzal, hogy a súlyos, feltétlen kezelésre szoruló depressziósoknak az aránya a 2002-ben mért 13%-ról 18%-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik ember már kezelésre szoruló depressziós állapotban van. Persze óriási különbségek vannak. A munkanélküliek között, vagy az észak-keleti megyékben sokkal több az ilyen depressziós tünettől szenvedő ember, és az alacsonyabb végzettségűek között is sokkal gyakoribbak a tünetek. Hajnalban felébrednek, és nem tudnak elaludni, mert kínzó gondolataik vannak. Úgy érzik, hogy semmilyen munkát nem tudnak elvégezni, pedig nincs szervi betegségük. Ez a fajta lelkiállapot szoros kapcsolatban van az egészségromlással, másképpen a gazdasági teljesítményromlással. Ennek a hátterében viszont a legfontosabb tényező ez a bizonyos értékvesztés, a társas támogatásnak a hiánya. Az emberek magányosnak érzik magukat, úgy érzik, hogy mások nem törődnek velük. Egy biztató jelenség van, amit 2002-2006 között tapasztaltunk. Az általános társadalmi értékvesztést az emberek a családi kötelékek szorosabbá fonásával próbálják ellensúlyozni. A családnak, barátoknak, rokonoknak a szerepe felértékelődött.

A mindennapi gyakorlatban az orvosok a test mellett elegendő figyelmet fordítanak-e a beteg lelki állapotára, ha nem, akkor lát-e reményt ennek jövőbeni pozitív változására?

Ez alapvető volna. A mi intézetünket az Orvosegyetem Magatartástudományi Intézetét 1993-ban azért is hoztuk létre, hogy az orvosok tanuljanak orvosi pszichológiát, orvosi szociológiát, bioetikát, orvosi antropológiát, pszichoszomatikus orvoslást, orvosi kommunikációt, ami rendkívül fontos. Ezzel remélem egy kicsit, javul a helyzet, de sajnos Magyarországon még mindig jellemző az, hogy az egészségügyben a személy elvész valahogy, szervek összességének tekintik. Olyan, mint egy megjavítható autó. Ma, amikor több krónikus beteget kezel egy orvos, nem figyelnek oda, hogy a betegnek milyen a lelki állapota, hogy milyen a társas környezete, családi helyzete, akkor nem lehet eredményes a kezelés. Egy depressziós beteg nem veszi be a gyógyszereket, nem tartja be a diétát; ha tehát az orvoslás nem tud odafigyelni a lelki és szociális tényezőkre, akkor nem tud eredményes lenni a modern világban. Ezt ma már Nyugat-Európában nagyon egyértelműen kimondja minden orvoslással foglalkozó tanulmány.

Mi az, amit szeretne bevinni az orvostársadalomba? Nemcsak Magyarországon, akár világviszonylatban is.

A mi vizsgálatainknak a legfontosabb üzenete az, hogy a tartós stressz-helyzet veszélyeztető tényező a világban. Azért is fontos Magyarországot hangsúlyoznunk, mert tudjuk, hogy Sellye János magyar volt. Nemrégiben ünnepeltük születésének 100. évfordulóját. Tudjuk, hogy Sellye János laboratóriumában minden egyes patkány elpusztult a tartós stressz-helyzet következtében. Ugyanez vonatkozik az emberre is: ha tartósan megoldhatatlan helyzetbe kerül, munkahelyi bizonytalanság, családi feszültség miatt, ha úgy érzi, hogy nincs célja és értelme az életének, akkor ez a fajta tartós stressz-helyzet egyrészt fokozza a kóros alkoholfogyasztást, dohányzást, egészségtelen táplálkozás valószínűségét. Ahogy Sellye professzor laboratóriumában a patkányok belepusztultak a tartós stresszbe, ez az ember számára is nagyon komoly veszélyeztető faktor. Annak ellenére, hogy az élettani vizsgálatok egyértelműen kimutatják, valahogy az orvostársadalom még ezt nem igazán ismeri fel, nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Nyilván itt nem arról van szó, hogy az akut stressz, tehát a kihívások is ártalmasak. Az embernek erre nagy szüksége van, hogy új és új helyzeteket próbáljon megoldani. Amikor viszont tartósan fennáll egy megoldhatatlannak ítélt helyzet, akkor ebből bizony meg lehet betegedni, bele lehet halni. Az idő előtti egészségromlás hátterében ezt tartjuk a legfontosabbnak.

Hallottam Professzor-asszonyról, hogy versel.
Van-e mostanság is ideje erre, és publikálja-e a műveit?

Nem. Sajnos, amit írok, az mind szakmai írás. Nem tudom magam utolérni a különböző megírandó cikkekkel. Ám ha az embernek van irodalmi vénája, az elkél a tudományos irodalomban is. Ha valaki úgy tudja elmondani, amit tudományos eredményként nyilvánosságra akar hozni, hogy azért mondandója érthető legyen, ebben az íráskészségnek fontos szerepe van. Talán egyszer majd lesz időm arra is, hogy szépirodalmat írjak.

	Vörös Éva A gyógyító boldogság Beszélgetés Prof. Dr. Kopp Mária orvos-pszichológussal, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgató-helyettesével Professzor-asszony, a boldogság képes-e bizonyos betegségeket meggyógyítani? Az utóbbi időben kezdtek tudományos kutatásokat végezni ebből a témából. Egyértelműen kiderült, hogy a valóban boldog emberek egészségesebbek és sokkal tovább élnek, mint a boldogtalanok. Az országok között is évek óta vizsgálják a boldog és boldogtalan országokat. Például Oroszországban - amely a legboldogtalanabb országok közé tartozik - ma annak a valószínűsége, hogy egy férfi megéri a 65. életévét, csak 42 %, míg a svédeknél, hollandoknál, ahol kifejezetten magas a boldogság értéke, majdnem 90%-ban megérik a 65. életévüket a férfiak. Minden második ember lelki eredetű problémákkal küzd. Hogyan érhetik el az emberek, hogy belsőleg is erősek legyenek?Melyek azok a lélektani "tippek", amelyek segítenek egészségi állapotunk megőrzésében? Valójában mit értünk reális boldogságon? A modern társadalom azt hirdeti, hogy attól boldog valaki, ha előrelép a társadalmi ranglétrán, jobb kocsija van, vagy a megunt feleségét kicserélheti fiatalabbra. Fogyasztói értékrendet képviselnek, és azt hiszik az emberek, hogy ez a fajta hedonista boldogság teszi az embert valóban boldoggá. Közben kiderült, hogy ez a fajta állandó elégedetlenség, az újabb és újabb fogyasztási cikkeknek a megszerzése nemhogy nem ad boldogságot, hanem éppen boldogtalansághoz és egészségromláshoz vezet. Az igazi boldogságnak a jellemzője - mint már Arisztotelész leírta - az, hogy valaki hisz abban, hogy az életének van célja és értelme. Az, hogy vannak hosszú távú céljai az életében. Ha valakire jellemző ez a fajta célkövetés és mindig örömet tud találni a napjaiban, de úgy, hogy ez az öröm belülről fakad és nem külső megerősítésekre szorul, akkor ez az, ami megvédi az embert. A korábbi évszázadokban, évezredekben, mindenki egy nagyon szoros közösségben élt, ahol pontosan tudták, hogy mit várnak el a másiktól. Szoros közösségi háló is védte az embert, ami ellen sokan lázadtak, de azért valójában ez az emberi személyiségfejlődésnek sokkal jobban megfelelt. A lelki zavarok nem is voltak olyan sűrűk. A XIX. század végétől kezdve elindult az a folyamat, amit úgy hívnak, hogy anómiás, vagyis értékvesztett állapot. Amikor az emberek nagy tömegei beözönlöttek a vásárosokba, elvesztették gyökereiket, elvesztették azokat a közösségeket, amelyekhez tartoztak. Nincsenek közös értékek, nincsenek közös célok, és ebben a helyzetben az emberek között sokkal gyakoribbak a lelki zavarok. Afrikában vizsgálták, hogy az őserdei körülmények között élő emberek között nincsenek lelki zavarok, nincs szorongás, depresszió. Ellenben, ha ezek az emberek beköltöznek a városokba, akkor egész rövid idő alatt szinte 100%-ban szorongástól, depressziótól szenvednek és kialakulnak náluk az úgynevezett civilizációs megbetegedések, mint a magas vérnyomás betegség legtöbb formája. Empirikusan kimutatható-e a depresszió és a testi betegségek kapcsolata? Igen. Most már nagyon sok követéses vizsgálat volt, ahol olyan emberek sorsát követték, akik nem voltak szívbetegek, semmi szervi elváltozásuk nem volt, de depressziósak voltak. 8-10 év múlva azt tapasztalták, hogy azok, akik depressziósak voltak korábban, azok között négyszer gyakoribb volt a színinfarktus miatti halálozás. Érdekes módon ez csak a férfiak esetében volt így. Paradoxon a depresszióval kapcsolatban, hogy a nők közül többen szenvednek depressziós tünetektől, de ha egy férfi depressziós lesz, annak sokkal súlyosabbak a következményei. Miként hat a társadalmi közhangulat az emberek egészségi állapotára? Nagyon komolyan befolyásolja. Egy országnak a lelkiállapota meghatározó például a gazdasági fejlődés szempontjából is. Most fog megjelenni egy kötetünk. A könyv címe: Magyar lelkiállapot 2008. Ebben azt írtuk le, hogy ma Magyarországon nagyon rossz ez a bizonyos anómiás - értékvesztett - állapot. Az emberek 80%-a mondja, hogy senki sem törődik a másik emberrel, és ez együtt jár azzal, hogy a súlyos, feltétlen kezelésre szoruló depressziósoknak az aránya a 2002-ben mért 13%-ról 18%-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik ember már kezelésre szoruló depressziós állapotban van. Persze óriási különbségek vannak. A munkanélküliek között, vagy az észak-keleti megyékben sokkal több az ilyen depressziós tünettől szenvedő ember, és az alacsonyabb végzettségűek között is sokkal gyakoribbak a tünetek. Hajnalban felébrednek, és nem tudnak elaludni, mert kínzó gondolataik vannak. Úgy érzik, hogy semmilyen munkát nem tudnak elvégezni, pedig nincs szervi betegségük. Ez a fajta lelkiállapot szoros kapcsolatban van az egészségromlással, másképpen a gazdasági teljesítményromlással. Ennek a hátterében viszont a legfontosabb tényező ez a bizonyos értékvesztés, a társas támogatásnak a hiánya. Az emberek magányosnak érzik magukat, úgy érzik, hogy mások nem törődnek velük. Egy biztató jelenség van, amit 2002-2006 között tapasztaltunk. Az általános társadalmi értékvesztést az emberek a családi kötelékek szorosabbá fonásával próbálják ellensúlyozni. A családnak, barátoknak, rokonoknak a szerepe felértékelődött. A mindennapi gyakorlatban az orvosok a test mellett elegendő figyelmet fordítanak-e a beteg lelki állapotára, ha nem, akkor lát-e reményt ennek jövőbeni pozitív változására? Ez alapvető volna. A mi intézetünket az Orvosegyetem Magatartástudományi Intézetét 1993-ban azért is hoztuk létre, hogy az orvosok tanuljanak orvosi pszichológiát, orvosi szociológiát, bioetikát, orvosi antropológiát, pszichoszomatikus orvoslást, orvosi kommunikációt, ami rendkívül fontos. Ezzel remélem egy kicsit, javul a helyzet, de sajnos Magyarországon még mindig jellemző az, hogy az egészségügyben a személy elvész valahogy, szervek összességének tekintik. Olyan, mint egy megjavítható autó. Ma, amikor több krónikus beteget kezel egy orvos, nem figyelnek oda, hogy a betegnek milyen a lelki állapota, hogy milyen a társas környezete, családi helyzete, akkor nem lehet eredményes a kezelés. Egy depressziós beteg nem veszi be a gyógyszereket, nem tartja be a diétát; ha tehát az orvoslás nem tud odafigyelni a lelki és szociális tényezőkre, akkor nem tud eredményes lenni a modern világban. Ezt ma már Nyugat-Európában nagyon egyértelműen kimondja minden orvoslással foglalkozó tanulmány. Mi az, amit szeretne bevinni az orvostársadalomba? Nemcsak Magyarországon, akár világviszonylatban is. A mi vizsgálatainknak a legfontosabb üzenete az, hogy a tartós stressz-helyzet veszélyeztető tényező a világban. Azért is fontos Magyarországot hangsúlyoznunk, mert tudjuk, hogy Sellye János magyar volt. Nemrégiben ünnepeltük születésének 100. évfordulóját. Tudjuk, hogy Sellye János laboratóriumában minden egyes patkány elpusztult a tartós stressz-helyzet következtében. Ugyanez vonatkozik az emberre is: ha tartósan megoldhatatlan helyzetbe kerül, munkahelyi bizonytalanság, családi feszültség miatt, ha úgy érzi, hogy nincs célja és értelme az életének, akkor ez a fajta tartós stressz-helyzet egyrészt fokozza a kóros alkoholfogyasztást, dohányzást, egészségtelen táplálkozás valószínűségét. Ahogy Sellye professzor laboratóriumában a patkányok belepusztultak a tartós stresszbe, ez az ember számára is nagyon komoly veszélyeztető faktor. Annak ellenére, hogy az élettani vizsgálatok egyértelműen kimutatják, valahogy az orvostársadalom még ezt nem igazán ismeri fel, nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Nyilván itt nem arról van szó, hogy az akut stressz, tehát a kihívások is ártalmasak. Az embernek erre nagy szüksége van, hogy új és új helyzeteket próbáljon megoldani. Amikor viszont tartósan fennáll egy megoldhatatlannak ítélt helyzet, akkor ebből bizony meg lehet betegedni, bele lehet halni. Az idő előtti egészségromlás hátterében ezt tartjuk a legfontosabbnak. Hallottam Professzor-asszonyról, hogy versel. Van-e mostanság is ideje erre, és publikálja-e a műveit? Nem. Sajnos, amit írok, az mind szakmai írás. Nem tudom magam utolérni a különböző megírandó cikkekkel. Ám ha az embernek van irodalmi vénája, az elkél a tudományos irodalomban is. Ha valaki úgy tudja elmondani, amit tudományos eredményként nyilvánosságra akar hozni, hogy azért mondandója érthető legyen, ebben az íráskészségnek fontos szerepe van. Talán egyszer majd lesz időm arra is, hogy szépirodalmat írjak.