Prágai Tamás

Beláthatatlan harcmodor

(részlet)

Mottó:

„Ezt jövendölte, lám undok üvöltéssel

Egy rút fülesbagoly mindennap jó reggel.”

Zrínyi Miklós: Idilium (Violához)

„Én, az ki azelőtt Vergilius voltam...”

Prágai Tamás: Idilium, töredék (Zrínyi Miklóshoz, aki a Szigeti veszedelem kezdőszavait Vergiliusból merítette, Ille ego, qui quondam… etc.)

VIII.

Mióta spenótot eszem, gyorsabban

nőnek a fogaim. Hideg köveken csiszolom őket

a teraszon, pirkadatkor. A kelő nap

beragyogja a kertet, az üvegházat, a körtefát,

számból csikorgás hallatszik,

mintha kavicsokon lépdelne valaki,

nem akarnám, de közeledne.

IX.

Tépősalátát szaggatok,

spárgatököt kötözök,

retket retkezek

(a sarat műanyag tálba öblítem),

hagymát hagyok, ahol van,

rendeltetésszerűen használom

a kertet.

Egy látomás csörömpölve átszalad a szobán és

mosogatni kezd előttem, minden szennyest kiterít az ágy elé,

és minden homályos réteget lesikál erről a pillanatról –

ilyenkor örülök, hogy a nagyja tisztát legalább addigra elrakodtam.

XI.

Mit célpontnak tekintesz: valóban célpont,

mit halottnak gondolsz: számodra halott valóban,

az apostolok halott Jézusa meghal

benned is minden éjjel, amint a nagyszülőktől örökölt

éjjeliszekrénye visszahelyezed a vizespoharat –

ami benne volt

ma éjjel sem vált borrá, mit tesz isten.

XII.

Amikor megkondul a harang, megindul a templom felé

akinek nincs szava a faluban,

viszi magán a feketét, kendőt vagy nagykabátot,

a holtak oszlopához támasztja a kerékpárt,

topog, köhint, és épp amint a szárnyas kaput kitárja

a mise ezüst acélszalagja áthúz a punnyadó

házak felett, fölzúg a harangszél.

XIII.

Vitéznek lenni mit jelent? Üres valamiket

(ütést, decit, italt, űrt) mérni vizespohárba,

hiteles mértékkel, cinkasztalon ---

vagy, ha mégsem ezt, akkor más valamit,

száguldást befelé egy fékevesztett ménen,

de hogy hova? Ez rejtély ám,

amíg csak a száguldás van, úgyis elég

félni való akad, leeséstől, megérkezéstől –

vitéznek lenni, valahogy cinkes,

és cinkes is marad, amíg a gyémántokat

nem helyeztük vissza a koronába.

	Jász Attila megsebzett szépség. Az ikonfestés íratlan szabályai „…arról hoznak hírt, mi van a test túloldalán.” (Pavel Florenszkij) ( i, Fra Angelico boldogságos imája ) Minden újabb és újabb Krisztussal, kit kolostorok csendjében feszítek falakra, újra és újra átélem szenvedéseit a kereszten, könnyeim ködpáráján át látom csak, ahogy megszületik, ahogy megszületik ecsetvonásaim nyomán, újra és újra, haldokló Jézus Urunk. ( ii, Rubljov után szabadon ) Isten nevet rajtunk, olykor sír is. Az ikon törött ablak az örökkévalóságra, homálya túlmutat az időn, a sírig. Csupasz fákat látsz, égboltot átszelő villanyvezetéket, kéményeket és háztetőket. Nekiállsz, kaparod a festéket. ( iii, Raffello Santi látomása ) Sötét ragyogással elevenedik meg a befejezetlen Madonna- kép az éjszaka mélyének ággyal szemközti festőállványán. ( iv, Tarkovszkij belső monológja) Nincs is annál vigasztalanabb, mikor a templom ikonjait sűrű hóesés takarja vak tekintetünk elől. ( v, Pilinszky a Keresztény Múzeumban virraszt ) Az utolsó teremben az éjszakai portás lekapcsolja a villanyt zárás előtt. A kereszthalál fenyegető közelsége rövid időre visszasimulhat megint a sötétbe. Reggel minden kezdődik elölről. ( vi, Utóirat a hópelyhekhez ) Szakad a hó szakadatlan, kinyitom az ablakot, szóljon a kyrie eleison fákon bokrokon megülő hópelyhekhez is.
	Prágai Tamás Beláthatatlan harcmodor (részlet) Mottó: „Ezt jövendölte, lám undok üvöltéssel Egy rút fülesbagoly mindennap jó reggel.” Zrínyi Miklós: Idilium (Violához) „Én, az ki azelőtt Vergilius voltam...” Prágai Tamás: Idilium, töredék (Zrínyi Miklóshoz, aki a Szigeti veszedelem kezdőszavait Vergiliusból merítette, Ille ego, qui quondam… etc.) VIII. Mióta spenótot eszem, gyorsabban nőnek a fogaim. Hideg köveken csiszolom őket a teraszon, pirkadatkor. A kelő nap beragyogja a kertet, az üvegházat, a körtefát, számból csikorgás hallatszik, mintha kavicsokon lépdelne valaki, nem akarnám, de közeledne. IX. Tépősalátát szaggatok, spárgatököt kötözök, retket retkezek (a sarat műanyag tálba öblítem), hagymát hagyok, ahol van, rendeltetésszerűen használom a kertet. X. Egy látomás csörömpölve átszalad a szobán és mosogatni kezd előttem, minden szennyest kiterít az ágy elé, és minden homályos réteget lesikál erről a pillanatról – ilyenkor örülök, hogy a nagyja tisztát legalább addigra elrakodtam. XI. Mit célpontnak tekintesz: valóban célpont, mit halottnak gondolsz: számodra halott valóban, az apostolok halott Jézusa meghal benned is minden éjjel, amint a nagyszülőktől örökölt éjjeliszekrénye visszahelyezed a vizespoharat – ami benne volt ma éjjel sem vált borrá, mit tesz isten. XII. Amikor megkondul a harang, megindul a templom felé akinek nincs szava a faluban, viszi magán a feketét, kendőt vagy nagykabátot, a holtak oszlopához támasztja a kerékpárt, topog, köhint, és épp amint a szárnyas kaput kitárja a mise ezüst acélszalagja áthúz a punnyadó házak felett, fölzúg a harangszél. XIII. Vitéznek lenni mit jelent? Üres valamiket (ütést, decit, italt, űrt) mérni vizespohárba, hiteles mértékkel, cinkasztalon --- vagy, ha mégsem ezt, akkor más valamit, száguldást befelé egy fékevesztett ménen, de hogy hova? Ez rejtély ám, amíg csak a száguldás van, úgyis elég félni való akad, leeséstől, megérkezéstől – vitéznek lenni, valahogy cinkes, és cinkes is marad, amíg a gyémántokat nem helyeztük vissza a koronába.